Tovább drágul a népszerű szolgáltatás: magyarok tömegei használják

Olvasási idő kb. 1 perc

A pihentető időtöltés egyik legjobb formája a fürdők látogatása, amire itthon bőven adódik lehetőség. Nem árt azonban tudni, hogy az árak 2026-ban 5%-kal emelkednek a budapesti fürdőkben.

Az áremelést differenciáltan vezetik be, így az a külföldiek által kedvelt, történelmi fürdőkben nagyobb mértékű lesz – írja a 24.hu.

Emelkednek a budapesti fürdőárak 

A közlés alapján a fürdőbelépők árai 5%-kal emelkednek január 7-ével. 

A fürdőbelépők nem mindenhol drágulnak ugyanolyan mértékben
Fotó: Erik SAMPERS / Getty Images Hungary

Az áremelés nem egységesen jelenik meg, nagyobb arányú lesz a külföldiek által sűrűn látogatott fürdők esetében. Azt, hogy az egyes intézmények árai pontosan milyen mértékben emelkednek, egyelőre nem közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 

Idézőjel ikon

Kivétel is lesz, mivel a Palatinus fürdő esetében nem emelnek árat, illetve a Zsigmondy Klubkártya díja is változatlan marad.

Módosul a nyitvatartás 

A fürdők árai csak jövőre emelkednek, aki azonban még az idén, az ünnepi időszakban szeretne kikapcsolódni, annak megváltozott nyitvatartással kell számolnia. 

December 19. és január 6. között a Széchenyi és a Rudas fürdők ünnepi nyitvatartással üzemelnek (azzal a kitétellel, hogy a Rudasban csak társas fürdőzésre van lehetőség), míg a többi fürdő hétvégi nyitvatartási rend szerint, hétvégi árakkal várja a vendégeket. 

Az ünnepek alatt, december 24-én a Széchenyi, a Rudas és a Lukács fürdő reggeltől 13 óráig tart nyitva. December 25-én ugyanezek a fürdők 10 órakor nyitnak, akkor már normál nyitvatartással. 

A többi fürdő december 24-25-én zárva lesz, 26-án azonban reggel 10 órától már várják a vendégeket. Szilveszter napján a fürdőkben rövidített nyitvatartással lehet számolni, de január 1-jén 10 órától újra fogadják a pihenni vágyókat. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.