Beütött az újabb hardverválság: az egekbe szökhet a mobilok és számítógépek ára

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A globális technológiai piac újabb komoly sokkot él át: a mesterséges intelligencia iránti robbanásszerű kereslet miatt világszerte akadozik a memóriagyártás. Ez már most érezhető drágulást okoz, és könnyen lehet, hogy a következő hónapokban a fogyasztók még magasabb árakkal szembesülnek.

A memóriák ára egyes amerikai üzletekben három hónap alatt több mint a háromszorosára nőtt, hiszen a korábban 130 dollárért kínált 32 GB RAM mostanra 440 dollár körül mozog, ami forintra átszámítva 43 ezerről mintegy 145 ezer forintra történő ugrást jelent – írja a HVG.hu.

A mobilok áremelkedése is elkerülhetetlenné válhat

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy nemcsak Japán híres elektronikai központja, Akihabara vezetett be mennyiségi korlátozásokat, de az Egyesült Államokban is „napi áras” rendszerre kellett átállni. A boltok egyszerűen nem tudnak stabil árakat tartani, mivel a gyártók folyamatosan módosítják az ellátás ütemét és a költségeket.

A telefonok, játékkonzolok és más elektronikai eszközök gyártása is lelassulhat, áremelkedés várható
Fotó: Future Publishing / Getty Images Hungary

Egyes üzletek már nyíltan kiírják, hogy az árak naponta változnak, igazodva az aktuális hiányhoz és a raktárkészletekhez. A jelenség mögött egyértelműen az AI-alapú GPU-k iránti szinte csillapíthatatlan igény áll, ami miatt a memóriagyártó cégek kapkodva szervezik át termelési kapacitásaikat.

A hiány nemcsak a PC-piacot érinti, a telefonok, játékkonzolok és más elektronikai eszközök gyártása is lelassulhat.

Már a konzolgyártók is megérzik a válságot. A Valve a RAM-hiányra hivatkozva nem tud árat mondani új Steam Machine gépére, a Microsoft pedig várhatóan áremelésre kényszerül az Xboxoknál. A Sony egyelőre kivétel, mivel időben jelentős készletet halmozott fel, így a PlayStation 5 ára most stabil maradhat.

A szakértők úgy vélik, akár több évre is szükség lehet, mire a piac újra kiegyensúlyozottá válik. Addig viszont a vásárlóknak és a gyártóknak egyaránt alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a memória – az elektronikai eszközök egyik legfontosabb összetevője – valószínűleg még jó ideig luxuscikk marad.

Olvasd el a következő cikkünket is: fontos újítás érkezett meg a Windowsra.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.