Rengeteg dolgozó kaphat egymillió forintos juttatást: te köztük vagy?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2026-tól évente nettó egymillió forintos támogatásra lehet jogosult számos közszolgálati dolgozó Magyarországon, ám nem automatikusan, a juttatás igényléshez kötött. A terv az, hogy ezáltal könnyebben tudjanak lakáshitelt törleszteni vagy önerőt gyűjteni lakásvásárláshoz.

A támogatás a 361/2025. (XI. 25.) kormányrendelet alapján viszonylag széles kört fed le. Jogosultak többek között a minisztériumoknál, kormányhivataloknál, önkormányzatoknál dolgozók, valamint az egészségügyi, oktatási, szociális, kulturális, rendvédelmi és honvédelmi szféra alkalmazottjai is – derül ki a Pénzcentrum beszámolójából. 

Ők kaphatják meg a támogatást

A jogosultak közé tartoznak például a tanárok, az orvosok, az ápolók, a szociális gondozók, a rendőrök, a katonák, a köztisztviselők, a gyámügyi dolgozók, a nevelőszülők, a bölcsődei dolgozók, a kulturális és közművelődési intézmények munkatársai, valamint a részmunkaidős dolgozók is.

Fontos tudni, hogy a támogatást csak azok kapják meg, akik időben igénylik azt
Fotó: Yevgen Romanenko / Getty Images Hungary

A juttatás igénylése határidőhöz kötött

A támogatás nem jár automatikusan: az érintetteknek igényelniük kell, továbbá lakáshitel-szerződés vagy ingatlanvásárlási szerződés megléte is szükséges hozzá. 

Nem jogosultak viszont a próbaidőn lévők, a megbízási vagy vállalkozási szerződéssel dolgozók,

illetve azok, akik már igénybe vesznek más lakhatási támogatást. Ha már most lakáshiteled van, különösen figyelj: a támogatást csak akkor kaphatod meg, ha 2026. január 20-ig igényled azt.

A cél az állami szerveknél dolgozók lakhatási terheinek mérséklése: a juttatás segíthet abban, hogy a közszféra dolgozói könnyebben juthassanak saját lakáshoz, vagy

Idézőjel ikon

csökkenthessék meglévő hitelük terheit.

Szakértők szerint ha a támogatást főként meglévő hitelek törlesztésére használják fel, az erősítheti a pénzügyi stabilitást, ha pedig sokan új lakás vásárlásához veszik igénybe, az élénkítheti az ingatlanpiacot és a keresletet is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.