Autók és különféle tárgyak beszerzését ígérte egy férfi, ám a sértettek sosem látták viszont pénzüket – a csaló összesen közel 30 millió forintos kárt okozott.
Egymás után verte át áldozatait egy férfi
, aki ellen többrendbeli, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indított eljárást a Gárdonyi Rendőrkapitányság.
A traktorvásárlásra adott pénzt is elcsalta
A 45 éves férfi meglehetősen hosszú időn keresztül megúszta bűntetteit annak ellenére, hogy rengeteg embert vert át, és komoly összegeket csalt ki tőlük. Alkalmanként akár több millió forintot is szerzett áldozataitól, különféle módszerekkel dolgozva.
![]()
Gyakran gépjárművek vagy más tárgyak beszerzését vállalta külföldön,
máskor pedig egyszerűen kölcsönkért nagyobb összegeket, amelyeket aztán sosem fizetett vissza. A sértetteket folyamatosan ígéretekkel hitegette.

Olyan eset is előfordult, hogy mezőgazdasági gép külföldi beszerzésére kötött szerződést. A vételárat előre megkapta készpénzben, ám a traktor ennek ellenére sosem érkezett meg. Ráadásul a megbízó társaság is pórul járt, mert a cég polgári eljárás keretében kénytelen volt a teljes összeget kamatokkal együtt megfizetni, ami jelentős anyagi kárt eredményezett számukra.
![]()
A rendőrség számításai szerint a teljes kár megközelíti a 30 millió forintot.
A férfit kihallgatás után őrizetbe vették, majd a hatóság kezdeményezte letartóztatását. A vád: többrendbeli, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények.
























