Óriási dugó várható hétvégén Budapest környékén: így tudod elkerülni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hatalmas érdeklődés övezi a hétvégén zajló XIV. Dunakeszi Fesztet, ahol olyan nevek lépnek színpadra, mint Ákos, az Edda Művek vagy Geszti Péter. A rendezvény miatt forgalomkorlátozásra és jelentős dugókra kell számítani Budapest környékén.

A fesztivál délutánonként nyitja meg kapuit, a várhatóan nagyszámú látogató miatt a szervezők külön közlekedési rendet vezettek be. A legfontosabb változás, hogy a Repülőtéri út egyirányúsítva lesz, így érdemes előre megtervezni az érkezést és a távozást.

Dugókat okozhat Budapest környékén a fesztivál

Az idei Dunakeszi Feszt rendhagyó módon kizárólag délutáni és esti programokkal várja a közönséget. A kapuk 16 órától nyílnak meg, az első koncertek pedig 17 órakor kezdődnek. A belépés Dunakeszi-kártyával ingyenes, de a karszalag átvételéhez elengedhetetlen a kártya bemutatása.

A fesztivál ideje alatt dugóra kell számítani Budapest környékén
Fotó: Facebook

A szervezők kiemelten kérik a látogatókat, hogy ha tehetik, ne autóval érkezzenek, mivel a környéken jelentős torlódásra lehet számítani. A rendezvény ideje alatt ingyenes fesztiválbusz közlekedik, amely a hazajutást is biztosítja. Emellett rollereket is előkészítettek a helyszínen, amelyek alternatív közlekedési eszközként használhatók.

Aki mégis autóval érkezik, annak a Repülőtéri útról nyíló kijelölt parkolót kell igénybe vennie. Fontos tudnivaló, hogy az utat a Szent István Általános Iskolától a reptér irányába szeptember 5-én 16 órától rendőrségi engedéllyel egyirányúsítják. A parkolóból az Alagimajori út felé lehet majd távozni. A fesztivál melletti füves területen biztosítanak helyet a járműveknek, azonban a kispiac parkolója ezúttal le lesz zárva, mivel a rollereket ott helyezik el.

A szervezők arra számítanak, hogy a főváros felől érkezők miatt Budapest környékén is jelentős dugók alakulhatnak ki a hétvégén.

Aki nem szeretne hosszú várakozással szembesülni, annak mindenképp ajánlott a közösségi közlekedés vagy a rendezvénybusz használata.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.