Kerüld el ezeket a járatokat, ha teheted: pótlóbusz jár helyettük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két fontos tömegközlekedési vonalon is karbantartási munkálatok kezdődnek augusztus végéig: a szentendrei HÉV, valamint az 1-es villamos helyett is egy-egy szakaszon pótlóbuszok járnak.

Amikor egy villamos vagy más, kötöttpályás tömegközlekedési eszköz helyett egy szakaszon pótlóbuszok járnak, az szinte minden esetben egyet jelent a késéssel, a zsúfoltsággal és a kényelmetlenségekkel. Általában az autósok életét is megnehezíti, hiszen a buszok miatt gyakran alakulnak ki torlódások. Épp ezért lesz érdemes augusztus 31-ig lehetőség szerint elkerülni a H5-ös HÉV, valamint az 1-es villamos vonalát

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a H5-ös HÉV csak a Szentlélek tér és Békásmegyer, illetve Szentendre között közlekedik augusztus 21. és 31. között. A szerelvények helyett a Batthyány tér és a Szentlélek tér között a H5-ös pótlóbusszal lehet utazni. Ez alatt az idő alatt a Szentlélek térnél a vonatok 6:15 és 8:45, valamint 13:50 és 19:30 között mindkét peron mellé érkezhetnek, és indulhatnak a külső végállomások felé.

Fontos változás, hogy erre az időszakra a 39-es autóbusz Batthyány téri végállomása átkerül a vásárcsarnok elé, a 990-es autóbusz megállóhelyére.

A szentendrei HÉV és az 1-es villamos vonalán is karbantartás kezdődik
Fotó: Róka László / MTI

Pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett is

Ugyancsak karbantartás lesz az 1-es villamos vonalán. Augusztus 18., hétfő és augusztus 29., péntek között az 1-es villamos nem közlekedik a Mester utca / Könyves Kálmán körút és a Közvágóhíd H között, ezért pótlóbusz jár a Népliget M és az Infopark (Pázmány Péter sétány) között. A zsúfoltság elkerülése érdekében az átszállásra a BKK tanácsa szerint érdemes a Ferencváros vasútállomás megállóhelyet, illetve a másik irányba az Albert Flórián út megállót is igénybe venni.

A vágányzár idejére a BKK három alternatív útvonalat javasol:

  • Kelenföld, illetve Kelenföld vasútállomás térségéből Újpestre, illetve az Árpád híd pesti hídfő térségébe történő utazások esetében az M4-es metró, illetve Kálvin téri átszállás után a M3-as metró igénybevételét
  • Kelenföld, illetve Kelenföld vasútállomás térségéből a Puskás Ferenc Stadion térségébe, illetve Zuglóba irányuló utazások esetében az M4-es metró, illetve Keleti pályaudvari átszállással az M2-es metró igénybevételét
  • Dél-Budáról a pesti oldal és az M3-as metró elérését biztosító felszíni járatok: Kelenföld vasútállomástól a 19-es és 49-es villamos, a Bikás parktól a 7-es autóbusz, a Fehérvári út térségéből a 47-es és a 48-as villamos, a Fehérvári úti villamosokról (a 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és az 56-os villamos) átszállással a 4-es, 6-os villamos, a Budafoki út térségéből a 133E autóbusz
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.