Így a legolcsóbb készpénzt felvenni: ezt figyeld az automatákon

Olvasási idő kb. 2 perc

A kétszeri ingyenes készpénzfelvételen túl is járhatunk jobban, ha odafigyelünk, milyen bankautomatát használunk.

A Teol.hu járt utána annak, melyik ATM-eket érdemes használnunk, ha olcsóbban szeretnénk kézpénzhez jutni. Arra is figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy nemcsak maga a felvétel díja, de más költségek is befolyással lehetnek összességében arra, mikor járunk a legjobban. 

A havi két alkalommal elérhető, legfeljebb 150 ezer forintos összegig ingyenes készpénzfelvétel mellett is akadnak a lap szerint különbségek az egyes ATM-ek között. Előbbit ráadásul a bankautomaták mellett a postákon is elérhetjük, így számos lehetőségünk lehet kihasználni ezt a kedvezményt. 

Nem minden ATM-ben kerül ugyanannyiba a pénzfelvétel
Fotó: Soós Lajos / MTI

Így kedvezőbb a pénzfelvétel az ATM-ekből

Ha kifogytunk az ingyenes lehetőségekből, általánosságban a legjobban akkor járunk, ha a saját bankunk egyik automatájából veszünk ki pénzt. Ma már egyre több ATM működik a digitális tárcákban regisztrált bankkártyával is, így a fizikai kártyára sem lesz feltétlenül szükség. De személyesen, a postán, POS-terméinálon keresztül, vagy a bankfiókunkban is hozzájuthatunk készpénzhez. Utóbbi két lehetőség általában ugyanannyiba kerül.

Ha azonban más bank fiókjában tennénk meg ugyanezt, az már a drágább opciók közé tartozik. 

Mint gyűjtésükből kiderült, vannak bankok, ahol jobban járunk, ha a saját ATM-be dugjuk a bankkártyát. A lap 100 ezer forintos összeggel számolt Visa, vagy a legolcsóbb, sztenderd MasterCard kártya esetén hasonlítva össze a legnépszerűbb számlacsomagok díjait. Mint írják, a Raiffeisen Aktív Számla 1500 forintot, az UniCredit Mobil Aktív Plusz 2897 forintot, az MBH Kedvezmény Plusz  2710 forintot, a CIB ECO Bankszámla 1864 forintot, az OTP Smart 2481 forintot, a  K&H Bank okos kényelmi plusz online számlacsomag 2445 forintot, az Erste EgySzámla Díjcsomag 4061 forintot számol fel ekkora összeg esetén, saját bankautomatát használva.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.