Új jelzések jelentek meg az aszfalton: komoly veszélyre figyelmeztetnek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Balatonnál 42 vasúti átkelőnél festett figyelmeztető jelzéseket a MÁV az aszfaltra: a társaság így próbálja csökkenteni az utóbbi időben megsokasodott átjárós balesetek számát.

Furcsa jelek tűntek föl a Balaton körül az aszfalton néhány vasúti átkelőnél. A tó körül található gyalogosátjáróknál összesen 42 helyen olvasható a „NÉZZ KÖRÜL! felirat, amelyet áthúzott fejhallgató és mobiltelefon rajza egészít ki. 

Ezért figyelmeztetnek a veszélyre az új jelzések

„Aggasztó tendencia figyelhető meg: egyre több súlyos, csonkolásos vasúti baleset történik figyelmetlenség miatt.

Idézőjel ikon

Sokan zenét hallgatva, videót nézve, a telefonjukba mélyedve kelnek át a síneken – úgy, hogy közben nem érzékelik a közeledő vonatot”

– írta közösségimédia-bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. A közlekedésbiztonság növelése érdekében helyezték el a figyelemfelhívó jeleket az átkelőknél. Idén ugyanis a MÁV adatai szerint eddig 26 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben összesen 8 ember vesztette életét. Ráadásul a sorompók minden esetben működtek, a tragédiákat egyszerűen a figyelmetlenség okozta.

Ahogy arról a Dívány is beszámolt, más intézkedésekkel is igyekszik javítani a statisztikákon a vonattársaság. „Az ORFK-val közösen ezért 6 vasúti átjáróba VÉDA-kamerákat telepítünk, azt remélve: a szankciók elrettentő hatása miatt talán kevesebben kockáztatják meg, hogy áthajtsanak a piros jelzésen” – mondta korábban Hegyi Zsolt. Az elsőt Siófok–Szabadifürdő megállóhely mellett állították üzembe.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.