Jöhet a Revolut megsarcolása, készül az új adócsomag

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az elektronikus pénzszámlákra és a fintech szolgáltatásokra, többek között például a Revolutra is vonatkozhat az illetékkötelesség, melyet új adócsomag részeként tárgyal a parlament.

Bajusz Dániel, az EY adó- és jogi tanácsadásért felelős senior menedzsere az Economx-nak elmondta, az intézkedés új adminisztrációs és költségvonzatot jelenthet az érintett szolgáltatóknak. Több adónem is változhat a jövőben a jelenleg a parlament által tárgyalt módosító javaslatoknak köszönhetően, melyek egy része a kihirdetést követően azonnal hatályba is léphet

A módosítások oka az uniós előírásokhoz való igazodás, a gazdasági környezethez való alkalmazkodás és a rendeleti szabályok törvényi szintre emelése. 

A Revolut is illetékkötelessé válik, ha elfogadják az adócsomag módosításait
Fotó: Karl Tapales / Getty Images Hungary

Így változhat az adózás, a Revolutot is érinti módosítás

Az eddig rendeletben szabályozott ágazati és extraprofit adó törvényi szintre kerül, így a különadók alkalmazása hosszabb, némely esetben határozatlan időtartamra is kiterjeszthető. A hitelintézetekre és a pénzügyi vállalkozásokra kivetett különadó 2026-ban is érvényben marad. A társasági adózás  (TAO) területén több fontos változás jön, ezek főként a belföldi illetőségűvé váló adózókat érintik. 

Az általános kötelező nyugtaadatszolgáltatás bevezetésének határideje csúszik, 2025. július 1-jéről 2026. szeptember 1-jére tolódik.

Törvénybe foglalják a biztosítási pótadókat és változik az adóalap-kedvezmény értékhatára is, mely a korábbi 8 milliárd forintról 20 milliárd forintra emelkedik. Ez a lap szerint enyhítheti a kisebb piaci szereplők terheit.

Idézőjel ikon

Az elektronikus számlákat, a Revolutot és a Bariont is érinteni fogja a pénzügyi tranzakciós illeték a jövőben.

Ezzel kapcsolatban Bajusz Dániel elmondta, a szolgáltatók várhatóan legalább részben átterhelik majd az ügyfelekre az illetéket, egyelőre ennek tilalmáról nem esett szó. Hangsúlyozta azt is, hogy ez az elektronikus számlák esetében jóval kevesebb ügyfelet érint majd, mint a hagyományos banki szolgáltatások esetében. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.