Fontos bejelentést tett a MÁV

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Mávinform közölte, hogy a húsvéti ünnepi időszakban bővített kapacitással üzemelnek majd. Ennek köszönhetően például számos InterCty-járatot is a megszokottnál több kocsival közlekedtetnek az ünnep alatt.

A MÁV arról is tájékoztatta utasait, hogy

Idézőjel ikon

április 17-én pénteki, 18-án szombati, 19-én és 20-án pedig ünnepnapnak megfelelő menetrenddel indítják járataikat, melyek április 21-én vasárnapi, 22-től viszont újra munkanapi rendben közlekednek majd.

A MÁV bejelentésében azt ígérte, mindenki időben szeretteihez vonatozhat

A MÁV-csoport ugyanakkor azt ajánlja utazóközönségének, hogy akinek csak módjában áll, váltsa meg elővételben menetjegyét. Ezt megtehetik a jegykiadó automatákon kívül online, vagy a MÁV, illetve a MÁV+ applikáción keresztül.

A MÁV többletkapacitással működő járatai időben a kívánt helyre juttatják majd utasait az ünnep alatt
Fotó: Sóki Tamás / MTI

A jegy.mav.hu online jegyvásárlási felületét immár nemcsak kényelmi szempontból ajánlják, és mert biztonságosabb otthonról előre gondoskodni a menetjegyről sorban állás nélkül, hanem mert most már

Idézőjel ikon

a helyjegyes vonatok éppen aktuális telítettsége is nyomon követhető a felületen.

Így a menetjegy online megvásárlásakor azt a szempontot is figyelembe vehetik a leendő utasok, mennyire lesz telítve a kiválasztott járat.

Nem csak a vonatoknál lesz változás

A MÁV járatain kívül a Volán- és a HÉV-menetrendek is módosulnak, előbbiről az EMMA menetrendi kereső weboldalán, utóbbiéról a BKK weboldalain tájékozódhatnak az utasok.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.