Aggasztó hír érkezett a magyar vízkészletről: öt balatonnyi mennyiség hiányzik

Olvasási idő kb. 1 perc

A hóban tárolt vízmennyiség a Duna vízgyűjtőjén a minimum alatt van, a Tiszáén pedig jóformán nincs is, ami a tavaszi áradásra is hatással lehet.

Az Országos Vízjelző Szolgálat grafikonjai alapján a Duna Nagymaros fölötti vízgyűjtőjén alig 1 köbkilométerre becsülik mennyiségét, ami a február közepén jellemző sokéves minimumnak csupán harmada, az átlagnak alig tizede – figyelmeztet a hvg.hu. Ha pedig a sokéves maximumot nézzük, akkor hússzoros a különbség.

A vízkészletből öt balatonnyi mennyiség hiányzik

Az Időkép az adatok alapján úgy becsülte,

Idézőjel ikon

öt balatonnyival kevesebb a hóban tárolt víz mennyisége a Duna Nagymaros fölötti vízgyűjtőjén.

A csapadékhiány nem csak a tározókban lévő vízkészletet érinti, a folyókon is alacsony a vízállállás
Fotó: belizar73 / Getty Images Hungary

Csík András, az Országos Vízjelző Szolgálat vezetője a HVG-nek az elmúlt időszak enyhébb időjárását okolta a jelenségért, ami miatt a szokottnál jóval kevesebb hó halmozódott fel. Emellett a csapadék is kevés volt. Február elején például nagyobb volt a csapadékhiány, mint a 2022-es aszálykatasztrófa előtt, és ez érdemben azóta sem javult.

Idézőjel ikon

Hogy az alacsony hóvízkészlet milyen hatással lesz a hazai folyókra idén, azt már korántsem lehet egyértelműen megmondani. Könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy elmarad az olvadással járó tavaszi áradás.

Ha azonban nagy mennyiségű csapadék hullik, így sem kizárt, hogy nagyobb árvíz keletkezik, mint ahogy az például tavaly ősszel a Boris ciklon idején történt. Csík András mindent összevetve úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet alapján a tavaszi, nyár eleji nagyobb árvíz kialakulásának valószínűsége kisebb a szokottnál.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.