Ennek az ellátásnak az összege is nő januártól: mindenkit érinthet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A minimálbér 2025 januárjától érvényes 9 százalékos emelésének hatására a többi között emelkedik a táppénz összege is. A következő években további emelésre van kilátás.

A munkaadók és a szakszervezetek megállapodása értelmében jövőre 9 százalékkal, bruttó 266 500 forintról 290 800 forintra emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal bruttó 326 000 forintról 348 800 ezer forintra nő. Ez hatással lesz a táppénz összegére is – derül ki a Jogkövető írásából

A jelenleg hatályos szabályozás szerint ugyanis a táppénz egy naptári napra járó összege nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének harmincad részét, amely összeg 2024-ben a 266 800 forintos minimálbér alapján 17 786 forint. Az új minimálbérhez igazodóan 2025-ben ez már magasabb összeg lesz. Ez azokon kívül, akik minimálbért kapnak, azoknak is kifejezetten jó hír, akiket például EKHO-s adózással foglalkoztatnak, hiszen az ő táppénzüket is a minimálbér alapján számítják ki.

A minimálbér-emelés nemcsak a táppénz, hanem több más ellátás összegére is hatással van
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

2026-ben is emelkedik az ellátás összege

A következő években ez az összeghatár tovább emelkedik, hiszen a hároméves bérmegállapodás értelmében 2026-ban további 13 százalékkal, 2027-ben pedig 14 százalékkal emelkedik majd a minimálbér összege. Az emelés egyébként több családi ellátás összegére is hatással van.

A táppénzzel kapcsolatban rengeteg tévhit él. Sokan nem tudják például, hogy vajon baleset vagy betegség esetén elmehetnek-e táppénzre, ha nem határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkeznek. A táppénzre való jogosultság azonban – ahogy arról a Dívány is írt – nincs a munkaviszony idejéhez kötve, azok is jogosultak a betegségük ideje alatt erre, akiknek meghatározott időtartamra szól a szerződésük. Még a kismamák számára is elérhető veszélyeztetett terhesség esetén a táppénz, akkor is, ha a jogviszonyuk határozott idejű.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.