Ezt még a kemény fagyok beállta előtt meg kell tenned, különben sok pénzt fizethetsz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Íme 5+1 pénztárcabarát lépés, hogy megelőzhesd a fagykárokat. Azt is kiszámoltuk, mekkora összegre rúghat a fizetnivaló, ha beüt a krach.

Az elmúlt időszak havazásával már kimutatta kicsit foga fehérjét a tél, így legfőbb ideje, hogy gondoskodj kerted vízellátásáról is. A fagyos hónapok alatt ugyanis komoly károk keletkezhetnek, ha nem megfelelően készíted fel a kerti csapot és az öntözőrendszert. De ne aggódj, ebből a cikkből mindent megtudhatsz arról, hogyan előzd meg, hogy sok pénzedbe kerüljön a tél, amikor amúgy egy csepp vizet sem locsolnál el. 

A fagy mértéke és a fizetendő pénz nem egyenesen arányos

A hatályos jogszabályok szerint a fagyás miatt elfolyt vizet, a mérőcsere költségeit és a szétfagyott, nem javítható vízmérő cseréjét a felhasználóknak kell megfizetnie, ugyanis az ő kötelezettsége a vízvezeték-rendszer és a vízmérő megfelelő védelméről gondoskodni. Íme a legfontosabb lépések, hogy a tél elmúltával ne kelljen mélyen a pénztárcádba nyúlni.

Komoly pénzekbe kerülhetnek a fagykárok, jobb megelőzni őket
Fotó: Yevhenii Orlov / Getty Images Hungary

1. Elzárás és víztelenítés

Az első lépés, hogy megszünteted a kerti csapok vízellátását. Miután elzártad a vizet, nyisd ki a csapokat, hogy az összes víz kifolyjon belőlük! Egy susogó hang fogja jelezni, ha a rendszer teljesen kiürült.

2. Szifonok és szelepek ellenőrzése

Ellenőrizd a kerti csapokhoz tartozó szifonokat és szelepeket is! Bizonyosodj meg arról, hogy nincsenek-e szivárgások, és ha szükséges, cseréltesd ki a hibás alkatrészeket. A szelepeket is nyisd ki, hogy a víz teljesen kifolyjon! 

3. Öntözőrendszer karbantartása

Az automata öntözőrendszerek esetében fontos, hogy az összes zónát egyesével víztelenítsd, és figyelj oda, hogy ne maradjon víz a mágnesszelepeknél és a szórófejeknél sem, mert ha ott megfagy, akkor szétfeszíti azokat, így a tavaszi újraindításkor nem egyenletesen szórja majd a vizet, hanem orrán-száján ömleni fog belőle. Ha van lehetőség, használj kompresszort, hogy biztosan minden maradék víz távozzon a rendszerből! Ehhez már az elején áramtalanítani kell a szivattyút, a végén pedig kikapcsolni a vezérlőt.

4. Fogyasztás-ellenőrzés

Ellenőrizd a vízmérő állását az elzárás előtt és utána is, hogy megtudd, valóban jól csináltál-e mindent, mert a tévedésnek itt szó szerint nagy ára lehet. Ha forog a vízmérő csillagkereke akkor is, amikor elvben el van zárva a csap, vagy ha egy későbbi ellenőrzésnél azt látod, hogy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet, az azt jelenti, hogy valami hiba csúszott a gépezetbe.

5. Hőszigetelés

A vízaknában is téliesíteni kell, hogy megvédd az ott lévő a vezetékeket, az elzárókat és a vízórát az elfagyástól. Használj csőszigetelő anyagokat vagy takard be őket jó vastagon, és tegyél polisztirol lapot, például hungarocellt a tetejére, hogy az esetleg föntről beszivárgó víz se fagyhasson rá a sérülékeny részekre.

+1 Eszközök és tartozékok tárolása

Ne feledkezz meg a kerti eszközök és tartozékok tárolásáról sem! A locsolókat, öntözőfejeket és csatlakozókat helyezd száraz helyre, hogy ne károsodjanak a hideg időjárásban!

Nem kizárt, hogy az elfagyó kerti csapok miatt akár az egész rendszert cserélni kell
Fotó: d3_plus D.Naruse Japan / Getty Images Hungary

Ennyi pénzed bánja, ha bekövetkezik a baj

Ezekkel az egyszerű lépésekkel sok kellemetlenséget és költséget spórolhatsz meg. Ugyanis az elfagyó csövek, kerti csapok, vagy akár a vízmérő is olyan komoly problémákat okozhat, amelyek miatt akár az egész rendszert cseréltetned kell. Ráadásul a fagyás következtében kialakuló vízszivárgás folyamatosan növelheti a vízszámlát, ameddig el nem hárítod a problémát. Hogy ez összegszerűen mennyit jelent, ahhoz tekintsd át itt következő kalkulációnkat, amelyet a Fővárosi Vízművek adatai alapján állítottunk össze.

  1. Elfagyott öntözőcső cseréje:
    • Egy átlagos kerti öntözőrendszer csöveinek pótlása 3 000–10 000 Ft/méter 1–3 méter hosszúságban.
    • Munkadíj: 10 000–25 000 Ft attól függően, mekkora a sérült szakasz.
  2. Kerti csap cseréje:
    • Új csap ára: 6 000–15 000 Ft mérettől és típustól függően.
    • Szerelési költség: 10 000–20 000 Ft.
  3. Elfagyott vízmérő cseréje:
    • Új vízmérő: 16 878 Ft 20 mm átmérőig.
    • Üzembe helyezés díja: 18 85723 506 Ft attól függően, hogy munkaidőben vagy azon kívül végzik el a munkát.
    • Új eszköz regisztrációs díja: 4 383 Ft/fogyasztási hely.
    • Hitelesítés díja: 30 100 Ft.
    • Plombálás és műszaki ellenőrzés díja: 25 654 Ft.
  4. Elfolyt víz okozta költségek:
    • Ha kerti csapról van szó, csatornadíjat nem kell fizetni, de a víz árát igen, ez 219 Ft/m³.
    • Ha csak 1 liter/óra sebességgel folyik el a víz, az 0,024 m³/nap, ami havi szinten alacsonynak tűnő 158 Ft plusz költséget jelenthet, de nincs garancia rá, hogy ilyen kis mennyiség szivárog el a rendszerből, ha a fagy nagyobb pusztítást végez.

Mindebből az látszik, hogy még egy kisebb fagyás is akár 100 ezer forintos kiadást jelenthet, mivel bizonyos díjak megfizetését akkor sem lehet elkerülni, ha csak rövid vezetékszakasz sérül. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy általában minden szaki díjat számít fel a kiszállásért, nem célravezető tehát külön megnézetni, és utána eltöprengeni azon, mikor és hogyan tovább, hanem jobb egy kalap alatt elintézni mindent. 

Még a jólétet is lehet forintosítani. Ha kíváncsi vagy, mennyibe kerül a minőségi élet Magyarországon, ide kattintva erről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.