Nem éri meg nagyon alacsonyra állítani a fűtést: ez történhet otthonoddal hatására

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csak pénzt akarsz megtakarítani a fűtésen, azonban a végén sokkal többet költhetsz a penész elleni harcra, mint amennyit megspórolsz vacogva. A legádázabb ellenségek egyike komoly egészségkárosító hatással is bír, vigyázz vele!

Aki megküzdött már az otthonában kialakuló penésszel, az tisztában van azzal, mekkora galibát tud okozni ez az egészségkárosító jelenség. Ha a magas páratartalom alacsony szobahőmérséklettel párosul, komoly az esélye annak, hogy a falakon megpillantod a jellegzetes, fekete foltokat: ekkor azonnal lépni kell!

A fűtésen való takarékoskodásnak lehet „mellékhatása” is

Amikor a gázzal való takarékoskodásra gondolunk, legtöbbször csak az jár a fejünkben, hogy a havonta kézhez kapott számla végösszege megfeleltethető maradjon annak, amit egy-két évvel ezelőtt ki kellett fizetnünk. Sokan vagyunk, akik lejjebb vettük egy fokkal a termosztátot – nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen kiindulási hőmérsékletről tettük ezt. 

Ha valaki korábban 23 fokra fűtötte fel otthonát, nyugodtan megteheti azt, hogy kicsit visszavesz eddigi igényeiből

– lehet, hogy így már pulóvert is fel kell vennie otthon, de ez azért még nem annyira ördögtől való dolog.

Azok ugyanakkor, akik már csak 20 fok körüli hőmérsékletet tapasztalnak otthon, azt is észrevehetik, hogy ennek nemcsak a gázszámlára, hanem otthonuk állapotára is van hatása. Több jel is utalhat arra, hogy érdemes vigyázni: ha ezeket felfedezed, megelőzhető a penész!

A párás ablak sosem jó jel: a penész már egy későbbi állapot lehet
Fotó: Busà Photography / Getty Images Hungary

A penész nem kívánt vendég

Amikor felkelsz, az ablaktáblákat vastag pára borítja, esetleg vízcseppek csordogálnak lefelé azokon. Egy idő után megjelennek az ablakkereten is, ahol már követheti őket a penész is. A kimosott ruhák akár napok alatt sem száradnak meg, így nemcsak sokkal tovább tart, mire elteheted őket, de akár el is lepheti őket az a jól ismert szag, amely a rosszul mosó mosógépekből kivett ruhát jellemzi. Hiába használod a legfinomabb mosóparfümöt, az ázottkutya-szagot száradás közben szívják magukba a textilek.

Mindennek már elegendő intő jelnek kell lennie ahhoz, hogy kicsit feljebb tekerd ismét a fűtést: ha ugyanis egyre több és több pára marad a levegőben, azzal egyre közelebb kerülsz a fekete penészes falak megjelenéséhez.

Ez vezethet a kialakulásához

A penészesedés rizikófaktorai a következők lehetnek:

  • Sokan éltek egy lakásban: mindannyian párát lélegeztek ki, zuhanyoztok és a többi.
  • A ruhákat odabenn szárítod.
  • Sok növényt tartasz a lakásban.
  • Sokat főzöl, gyakran fedő nélkül használva a fazekakat.
  • Gyakran párásítasz. 

Ha jobban fűtöd a lakást, az szárítja a levegőt is, így kisebb lesz az esélye a penészfoltok megjelenésének. Fel lehet venni a harcot a penésszel páramentesítő gépek használatával, de

Idézőjel ikon

ha életviteled az oka a penész megjelenésének, akkor örök küzdelemre kárhoztathatod magadat.

A túl alacsony hőfokra állított fűtésnek lehet ez is a végeredménye
Fotó: Evgen_Prozhyrko / Getty Images Hungary

Így előzd meg a penészesedést

A fűtésen túl persze érdemes átgondolnod, még mivel csökkenthető a páratartalom otthon. Főzésnél és zuhanyzásnál – amennyiben rendelkezel ilyennel – használd a páraelszívót. Ha nem, akkor nyiss ablakot. Páramentesítő készülékeket használhatsz azokban a helyiségekben, ahol a legnagyobb a veszélye a penész megjelenésének.

Ne feledkezz meg a szellőztetésről sem: a kinti levegő szárazabb, így ezzel a módszerrel is tudsz segíteni a benti páraviszonyokon,

viszont érdemes szem előtt tartani itt is azt, hogy ne hűtsd ki a lakást. Negyedóra szellőztetés bőven elég. Ahol pedig már megjelent a penész, ott gyorsan kezeld a felületet, és távolítsd el azt – komoly egészségkárosító hatása lehet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.