Minden autóst érint: ennyivel nő jövőre a gépjárműadó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Inflációkövető lesz a nemrég benyújtott törvényjavaslat szerint 2025-től több adófajta is, köztük az autósokat érintő gépjárműadó összege.

Adóemelésre vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be a napokban a kormány. Az automatikus, inflációkövető adóemelés a dohánytermékekre, a szeszesitalokra, és az autókat érintő adókra is vonatkozik majd, írta meg a Bank360.hu

A gépjárműadó befizetése minden gépjármű-üzembentartót érint. A korábban súlyadónak is nevezett adótételt az összes, Magyarországon forgalomba helyezett, magyar rendszámmal rendelkező gépjárműre, pótkocsira, és az ország területén közlekedő, de külföldön nyilvántartott tehergépjárműre is meg kell fizetni az autó tulajdonosának. 

Az új, és a régi autótulajdonosok adóterhei is nőnek jövőre
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Inflációkövető lesz a gépjárműadó 2025-től

"A Pénzügyminisztérium közleményében ugyan nem szerepelt, de a szerdán a parlamentnek benyújtott adótörvényjavaslat igazi innovációt vezet be az adók automatikus emelésére. 2025-től több adó és illeték mértéke minden évben automatikusan növekszik az infláció mértékével, anélkül, hogy a törvényeket újra módosítani kellene ehhez. Jövőre a legjobban az autósoknak fog fájni az újítás, hiszen a jövedéki adók mellett a regisztrációs adónál, a gépjárműadónál és a gépjárművek átírási illetékénél vezetik be először ezt a módszert." - írja a Bank360.hu.

Eszerint jövőre, illetve azt követően minden évben a fent említett adók mértéke megemelkedik majd a tárgyévet megelőző évi adó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált, azaz megemelt összegével. A bonyolultnak tűnő megfogalmazás lényege, hogy

Idézőjel ikon

az éves adóemelés mértéke megegyezik majd az előző év júniusában mért infláció mértékével.

A KSH adatai szerint 2024 júliusában 4,1 százalék volt az infláció, így a bevezetés utáni első évben, jövőre éppen ennyivel emelkednének az inflációkövető adók is.

Több, autót érintő adótétel nő majd

Mivel nem csak a gépjárműadó, de a regisztrációs díj, a cégautóadó, illetve az átírási illeték is ugyanúgy, az infláció mértékével együtt növekszik majd, így az új, és a régi autótulajdonosoknak is többet kell fizetniük 2025-ben, mint idén.

Az adó mértékét a javaslat szerint NAV-nak a tárgyévet megelőző év október 31-ig kell majd közzétennie.

Mivel ezen az idén már túlleszünk, így a 2025-re érvényes adóemelést december 15-ig kell kihirdetnie. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.