Fontos hír érkezett a minimálbérről: ennyivel emelkedhet jövőre

Olvasási idő kb. 2 perc

Akár 10 százalékos minimálbér-emelés is lehet jövőre, legalábbis a munkáltatók többsége ezt szeretné elérni a legkisebb kereseteknél.

Noha konkrét számok még nincsenek, idén minden eddiginél korábban elkezdődtek a minimálbér-tárgyalások – adta hírül a Portfolio az Inforádióra hivatkozva. Hozzátették: Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke szerint nem kizárt a 10 százalékos emelés sem.

Ennyi lenne a minimálbér, ha megvalósulna az emelés

A lap számításai szerint, ha megvalósulna 2025-ben a 10 százalékos minimálbér-emelés, akkor az idei 266 800 forintos összegről a legkisebb bér 293 480 forintra növekedne. Kiszámolták azt is, hogy ha a minimálbér összege jövőre 300 ezer forint lenne, az 12,44 százalékos emelésnek felelne meg, amely

Idézőjel ikon

hozzávetőlegesen megegyezne az elmúlt hat év átlagos minimálbér-emelkedési ütemével.

Konkrét számok még nincsenek, de nem kizárt, hogy 10 százalékos is lehet a minimálbér-emelkedés
Fotó: dowell / Getty Images Hungary

A konkrét számok csak ezután jönnek

Mint írták, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) augusztusban méri fel a tagvállalatok igényeit a béremeléssel kapcsolatban. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretei közötti egyeztetés során eddig konkrét számokról még nem esett szó, a tanácskozás az európai uniós minimálbér irányelv átültetésével kapcsolatos háttérfeladatokról folyt. Ennek értelmében a jogszabály szerint november 15-ig kell megállapodni arról, hogy melyik kijelölt fórum végzi el az előírt feladatokat. Szintén november közepéig kell megegyezniük a feleknek arról is, hogy

Idézőjel ikon

milyen paramétereket vesznek figyelembe a következő években a minimálbér megállapítása során,

de döntést kell hozniuk arról is, hogy egy- vagy több évre szóló bérmegállapodást kötnének.

Mindemellett – mint írták – jövőre egy, a kollektív szerződéses lefedettség növelését lehetővé tevő akciótervet is ki kell dolgozni, amely során elsőként az ágazati szintű kollektív szerződések számát kellene növelni Magyarországon. Az uniós irányelv ugyanis megköveteli, hogy ha az adott országban a kollektív szerződéses lefedettség 80 százalék alatt van, akkor egy ötéves akcióterv keretei között a kollektív szerződéssel érintett munkavállalók számát jelentősen növelni kell.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.