Fontos szolgáltatások állnak le több napon: minden OTP-ügyfélnek tudnia kell

Olvasási idő kb. 2 perc

Júliusban több dátumot is érdemes megjegyezni annak, aki az OTP-nél bankol. Több napon is leállás lesz tapasztalható néhány digitális szolgáltatásban.

Figyelmeztetést adott ki az OTP Bank, az ügyfeleknek több időpontban is gondja lehet bizonyos szolgáltatások elérésével ˗ írja az Index.

Leállások jönnek több digitális szolgáltatásban

A közleményében közelgő leállásra hívja fel a figyelmet az OTP Bank. Honlapjukon azt írják, hogy július 14-én, vasárnap 21:30 órától 23:30 óráig fejlesztési okból nem lesz elérhető az online számlanyitás és szerződéskötés, illetve minden olyan digitális szolgáltatás, amely elkészült dokumentumot vagy kivonatot jelenít meg.

Leállás várható az OTP Bank több szolgáltatásában
Fotó: ViktorCap / Getty Images Hungary

Egy héttel később, július 21-én vasárnap hajnali 1 órától 3 óráig szintén fejlesztési okokból nem lesznek elérhetők a csoportos beszedéssel és állandó megbízással kapcsolatos információk az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatán, az internetbankon és a mobilbankon sem.

Milliós büntetést kapott az OTP

A pénzintézet a közelmúltban mulasztása miatt kapott büntetéssel is bekerült a hírekbe. Az MNB 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP Bank Nyrt.-re, mivel a pénzintézet nem tett eleget rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének. Az OTP Bank 2024. évi rendes közgyűlésén – az előző évi üzleti tevékenység alapján megállapított osztalék mértékével összefüggésben – egy európai uniós bank megvásárlására tett ajánlatot, minderről tájékoztatta a nyilvánosságot. Azonban az MNB által működtetett, a kibocsátók rendszeres és rendkívüli tájékoztatásának közzétételére kijelölt hivatalos Információtárolási rendszerben sem a jogszabály által megkövetelt határidőn belül, sem a felügyeleti határozat kiadmányozásáig nem adott ki rendkívüli tájékoztatást a bankvásárlási szándékra vonatkozó információval kapcsolatban. Ezzel megsértette a tőkepiaci törvény rendkívüli tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó előírását. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.