Így változik az időjárás a hétvégére

Olvasási idő kb. 2 perc

Miközben a mai, pénteki nap során a legmagasabb nappali hőmérséklet 30-38 Celsius-fok között várható, a hétvégén már mérséklődik majd a meleg, némi szélre és csapadékra is számítani kell.

Az előrejelzések szerint,

Idézőjel ikon

szombaton 28-36 Celsius-fok, vasárnap 27-33 Celsius-fokos csúcshőmérséklet várható.

Míg szombaton a szél többfelé északnyugatira fordul, szórványosan zápor és zivatar megjelenésére kell számítani, addig a hétvége második felében megerősödik az északi, északkeleti szél, és záporok, zivatarok elszórtan látszanak változatossá tenni az addigra gomoly- és fátyolfelhőkkel zavart napsütéses időjárást.

Így változott az időjárás ennyire melegre

Az éppen egy hete, múlt péntektől tartó folyamatos felmelegedés szerdára már 25 és 28 Celsius-fokos középhőmérsékleteket eredményezett, kedd óta már éjszakánként sem ment 15 fok alá a hőmérő higanyszála. Ez még ma sincs máshogy, várhatóan a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mindössze 17 és 21 Celsius-fokig ereszkedik vissza még máról holnapra virradóan is. Alig két napja, szerdán egyébként napközben már 35 Celsius-fokot és néha még annál is többet mértek az Alföldön.

Az éppen változó idő miatt azért még a napokban strandolni vágyóknak sem kell megijedniük
Fotó: Johner Images / Getty Images Hungary

Így változik az idő a jövő héten

A mögöttünk álló hét egyre melegedő és jellemzően száraz időjárása ellenére a szárazság tekintetében pillanatnyilag nem állunk nagyon rosszul. Ennek oka az elmúlt bő egy hónap csapadékban meglehetősen gazdag időszaka volt. Összességében, az elmúlt egy hónap csapadékmennyisége tehát még így is jóval az előző, csapadékínséges évek átlaga felett alakul.

Az előrejelzések értelmében vasárnaptól már valamivel alacsonyabb, 15-20 Celsius-fokos éjszakai hőmérsékletekre kell készülnünk. A hétfői, átmeneti csapadékmentes időjárás után keddtől újra többfelé várhatók majd záporok, zivatarok.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.