Nagy bajba kerülhet, akinek így cserélik a rendszámát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A konnektorról tölthető akkus hibrid és a hatótávnövelős villanyautók zöld rendszámár cserélik simára 2026 végéig, ennek pedig komoly következményei lesznek.

„A zöld rendszámmal együtt járó kedvezményeket kizárólag a tisztán elektromos és nulla kibocsátású gépkocsik számára kívánja biztosítani. A külső töltésű és a növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsik 2024. szeptember 1-jétől már nem kaphatnak zöld rendszámtáblát az első belföldi forgalomba helyezéskor. A közlekedés további zöldítése érdekében a kevésbé környezetkímélő plug-in-hibrid járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni” – fogalmaz a kormányrendelet.

Ennek értelmében az üzemanyagcellás és az akkumulátoros elektromos autók kaphatják már csak a zöld rendszámot és a kedvezményeket, ami sokakat érinthet érzékenyen a Vezess cikke szerint. Az időzítés azért is lehet fájó, mert épp most érkeznek majd a gyorstölthető, nagy hatótávú plug-in hibridek, ezeknél a járműveknél már a 70-100 kilométeres hatótáv az átlagos.

Sokak zöld rendszámát cserélhetik le
Fotó: Sturcz Beralan / Totalcar

Ezek vonzereje csökken, ha már nem kerülhet rájuk zöld rendszám, de az intézkedés kihathat a már megvásárolt első generációs plug-in hibridekre is. A lap szerint megkérdezett szakértő arra számít, hogy 

nagy mértékben csökkenni fog azoknak az autóknak az értéke, amelyek néhány tucat kilométert képesek csak megtenni elektromosan. Ez önmagában, zöld rendszám nélkül nem elég vonzó egy vásárlónak.

Ráadásul ahogyan ezek az autók öregszenek, úgy nő annak esélye, hogy meghibásodik az akkumulátoruk, ami a gazdasági totálkárral egyenértékű.  

A rendszámcserétől nem automatikusan zuhan az autó értéke

A modernebb hibridek ugyanakkor vonzók maradhatnak, főleg azoknak, akik otthon tudják tölteni, esetleg napelemes forrásról az akár 70 kilométer megtételére is képes járműveket.

A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a plug-in hibridek öregedése folyamán eljuthatnak a tulajdonosok oda is, hogy autójuk értéke a dízeleké alá zuhan, mivel több hibalehetőség van bennük, mint a dízelekben vagy a benzines autókban.

Idézőjel ikon

Az sem tiszta, utólag ki kell-e fizetni a korábban elengedett vagyonszerzési illetéket az autó után, amely sima rendszámmal már nem jogosult az attól való mentességre.

Egyelőre az sem derült még ki, mi lesz azokkal az új hibridekkel, amelyek mostanság álltak forgalomba zöld rendszámmal, négy évig pedig nem kell műszakira menniük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.