Privát hulladéklerakót nyitott otthonában, felfüggesztettet kaphat a debreceni nő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolcszáz kilónyi hulladékot, közte száz kiló veszélyes szemetet gyűjtött össze otthonában egy debreceni nő. A privát hulladéklerakót kialakító asszony ellen vádat emeltek.

A vádirat szerint az elkövető 2016 óta rendszeresen gyűjtögetett a kukákból szemetet, építési törmeléket, veszélyes hulladékokat, és azt debreceni házának udvarán helyezte el. A hulladék egy részét a háza előtti füves területre is kitette, hogy ott ne nőhessen növényzet.

A nő udvarán mintegy száz kilogramm azbesztet és más, veszélyes anyagokat is találtak. A hulladéklerakóvá vált családi ház kertje az Index értesülései szerint tele volt hullámpalával és építési törmelékkel. 

A kóros gyűjtögetés betegség, de a hulladék felhalmozása és lerakása illegális is lehet
Fotó: trekandshoot / Getty Images Hungary

Hulladéklerakóvá vált az udvara

Mivel a jogszabályok alapján tilos a szemét engedély nélküli felhalmozása és elhelyezése, az azbeszt pedig veszélyes hulladéknak minősül, a Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt az asszony ellen veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt. A vádiratban indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

A hulladék gyűjtögetése pszichés betegségre is utalhat

Ritka, de annál súlyosabb pszichikai betegség a kényszeres gyűjtögetés, azaz a hoarding disorder. Az érintett emberek általában  valamiféle trauma, esetleg betegség következtében válnak halmozóvá. Maga a betegség is alkalmas arra, hogy elszigetelje az embert a társadalomtól.  A kutatások és a mindennapi tapasztalatok szerint nem csak hulladékot vagy mások számára feleslegesnek tűnő tárgyakat, de akár állatokat is gyűjtögethetnek. Dr. Kajó Cecília birtokvédelmi szakjogász szerint hazánkban ez utóbbi, főként a macskagyűjtögetés is egyre gyakrabban napvilágra kerülő probléma. A jogi szakember külföldi kutatásokra hivatkozva úgy véli,  a halmozók 75%-a nő, és azon belül is 46%-uk 60 év feletti,  jelentős százalékuk nem ismerte be a problémáját, még akkor sem, ha felelősségre vonták, és 60%-uk visszaesőnek bizonyult a vizsgált esetekben.

A képek illusztrációk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.