Itt történik a legtöbb halálos baleset

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Európa-szerte egyre több a halálos baleset az utakon, hazánk ráadásul a lista első felében szerepel az egymillió főre vetített balesetszámok terén. Cikkünkből kiderül, mely ország útjai a legveszélyesebbek a kontinensen.

Az elmúlt évek során egyre több a halálos baleset az európai utakon. Az Eurostat statisztikái szerint mi, magyarok is az élen állunk ezen a szomorú listán. 

Három éve romlanak a számok

A koronavírus-járvány jó hatással volt a közlekedésbiztonságra, azonban az elmúlt három év során a halállal végződő közúti balesetek száma meredeken emelkedni kezdett. Az Eurostat 2022-ig összegezte a baleseteket a különböző országokra és azok legveszélyesebb útszakaszaira lebontva. 

A magyar utak is veszélyesnek bizonyultak
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Ezek Európa legveszélyesebb utakkal rendelkező országai

A lista szerint a legtöbb baleset - egymillió lakosra vetítve - Franciaországban van, de elfér a dobogóra másodikként Olaszország, harmadikként Németország is, írja a Pénzcentrum a statisztikák alapján. 

2022-ben több mint 20 ezer ember életét követelték a közúti balesetek az EU-ban. Ez az arány a még lezárásokkal tarkított 2021-hez képest négy százalékos emelkedést jelentett, de azóta sem javult a helyzet.

Idézőjel ikon

Bár Franciaország vezeti a listát, hazánk is előkelő helyet foglal el a sorban, tizenegyedikekként jelenünk meg a grafikonokon.

A statisztikai adatok alapján Magyarország esetében egymillió lakosra  537 halálos baleset  jutott 2022-ben.  A legkevesebb tragikus közlekedési baleset Liechtensteinben, míg a legtöbb ilyen eset Franciaországban történt. Az utóbbi országban egymillió lakosra vetítve 3260 volt ez a szám. 

Még mindig sok a baleset a magyar utakon

A 2023-as év utolsó negyedévében a közúti közlekedési balesetek száma 4,5 százalékkal növekedett a korábbi évhez képest, míg a balesetek során megsérült vagy életüket vesztett személyek száma 2,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ebben az időszakban összesen 3749 baleset történt, melyekben 5003 személy sérült meg, 145-en pedig meghaltak. Az ittas vezetők által okozott balesetek számának alakulása azonban némi elégedettségre ad okot, hiszen jócskán, mintegy 13 százalékkal csökkentek az alkoholos befolyás alatt okozott balesetek., ahogy a gyorshajtás miattiak is. Nőtt viszont a szabálytalanságokból fakadó szerencsétlenségek száma.

Mint azt korábban a Díványon megírtuk, hazánkban is vannak olyan útszakaszok, ahol az átlagnál sokkal több halálos balesetet szenvednek el az autósok, erről ebben a cikkünkben találsz bővebb információkat.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.