Halálos parazita terjed a magyar kertekben: ha itt élsz, nagyobb veszélyben vagy
A halálos parazitával fertőző betegséget egy galandféreg-faj okozza, amelynek elsődleges terjesztői a rágcsálók, és az azokat fogyasztó ragadozók, főként a róka.
A halálos parazitával fertőző betegséget egy galandféreg-faj okozza, amelynek elsődleges terjesztői a rágcsálók, és az azokat fogyasztó ragadozók, főként a róka.
Az embernek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy szeret a tűzzel játszani. Legalábbis erre utal, hogy ínyenc különlegességként fogyasztunk egy-két egzotikus növényt és állatot, olyan veszélyes ételeket, amelyek rosszul elkészítve halálos mérget jelentenek szervezetünk számára.
A világ egyik leghalálosabb élőlénye egy pók, amelynek a mérge többek életét is követelte már. Nemrég felfedezték egy nagyobb típusát, de szerencsére úgy tűnik, hogy az ellenanyag ezeknek a mérge ellen is hatásos.
Hazánkban szerencsére a legfájdalmasabb csípés a lódarázstól származik. Allergiás reakció persze ettől is felléphet, de a világban járva számos sokkal veszélyesebb rovar akár halálos csípése érhet minket.
Kínai kutatók ebola fehérjével módosítottak egy vírust, ami súlyos betegségeket és halált okozott több kísérleti hörcsögnél. Ez komoly aggályokat vet fel, hiszen a gyanú szerint a covid is egy kínai laborból szabadulhatott el.
Európa-szerte egyre több a halálos baleset az utakon, hazánk ráadásul a lista első felében szerepel az egymillió főre vetített balesetszámok terén. Cikkünkből kiderül, mely ország útjai a legveszélyesebbek a kontinensen.
Megbetegíthet és akár halált is okozhat az a szalmonellaváltozat, amely az Ukrajnából érkező baromfihússal érkezett Európába.
Apró, de annál félelmetesebb szörnyre bukkantak kutatók egy saras kistóban Hongkongban – a különös teremtmény a világ leghalálosabb állatának egy korábban ismeretlen fajához tartozik.
A legtöbb halálesetet nem a cápák vagy a medvék okozzák. Lássuk, hogy melyik az a kilenc állat, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti az emberre – két egészen apró is van köztük!
Hallottál már a halványsávos tengeri kígyóról vagy a kispikkelyű tajpánról? Ők is vannak olyan veszélyesek, mint a hírhedt fekete mamba vagy a királykobra.