Nehéz helyzetbe kerül, aki ilyen helyen lakik: háromszoros adót kell fizetni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ahhoz, hogy valaki rendezze zártkertjének jogi státuszát, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mivel januártól háromszorosára emelték a földvédelmi járulékot.

A zártkert mint fogalom mára már csak a köznyelvben és néhány tulajdoni lapon maradt fenn. Pedig jelenleg is mintegy százötvenezren élnek ilyen, meglehetősen bizonytalan jogi státuszú ingatlanbanemlékeztet az Index. Nekik egy jogszabályi változás miatt lett nehezebb a helyzetük:

egy átlagos méretű és adottságú föld átminősítéséért több százezer forintot fizethetnek.

A zártkert fogalmát a földtulajdon és a földhasználat továbbfejlesztéséről szóló 1967. évi IV. törvény határozta meg, miszerint

Idézőjel ikon

zártkert a község (város) külterületének nagyüzemileg nem művelhető, elkülönített része. A zártkertnek az a rendeltetése, hogy az állampolgárok személyi földtulajdona és földhasználata – a belterületen kívül – ott állandósuljon.

A törvényt azonban 1987-ben hatályon kívül helyezték, majd 1994-ben a telekkönyvi besorolások is megváltoztak. A korábbi zártkertek így a külterületi földek közé kerültek. Ugyanakkor ma is akad tulajdoni lap, amin az adott ingatlan zártkertként van feltüntetve.

A zártkerti ingatlanok átminősítése jóval több kerül
Fotó: Atlantide Phototravel / Getty Images Hungary

A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 2015 közepétől egészen 2017 végéig ingyenesen lehetőséget adott a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak, hogy egyszerűsített eljárás keretében kivonják földjüket a művelés alól. Erre ma is megvan a lehetőség, de csak abban az esetben, ha az átlagosnál rosszabb minőségű a termőföld, és a tulajdonos megfizeti a földvédelmi járulékot.

Az átminősítés idén január 21-étől drágult meg. Tavaly decemberben ugyanis az Országgyűlés módosította földtörvényt, amely – egyéb intézkedések mellett – háromszorosára emelte a földvédelmi járulék összegét, ami komoly terhet jelenthet az érintettek számára.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.