Ezekben a munkakörökben nagy balesetveszély fenyeget: meglepő a lista

Olvasási idő kb. 1 perc

Egészen megdöbbentő, de még az építőiparnál is több baleset történik ezeken a munkahelyeken. A tiéd is köztük van?

Az irodákban jóval több nem halálos sérülés történik, mint a tradicionálisan veszélyesnek tartott munkahelyeken. A felmérések szerint ebből a szempontból az irodisták, a postai dolgozók vagy éppen a futárok munkája még a bányászokénál is veszélyesebb. A HRPortal összefoglalta, hogy mi okozza ezt.

A felsoroltak mellett a szálláshelyeken, a művészeti és szórakoztatóiparban dolgozók is többször szenvednek kisebb-nagyobb, nem halálos kimenetelű balesetet munka közben, mint az építőipari ágazatokban tevékenykedők.

Idézőjel ikon

Ez még nem minden. 100 ezer munkavállalóra vetítve gyakrabban fordulnak elő sérülések irodai környezetben, mint a bányászattal és a kőfejtéssel foglalkozó ágazatokban.

Az összehasonlítás azt is kimutatta, hogy a vegyi anyagokkal foglalkozóknál gyakrabban sérülnek meg nyomdai, illetve adathordozók sokszorosításával foglalkozó munkakörökben.

Munkahelyi baleset egy irattárossal is előfordulhat
Fotó: Hill Street Studios / Getty Images Hungary

Az iskolák és egyéb oktatással foglalkozó intézmények sem teljesen biztonságosak; az itt dolgozók a villamossággal, elektromos készülékekkel és gázzal dolgozóknál sérülnek gyakrabban.

Ezek is elég meghökkentő adatok, de talán az még különösebb, hogy a könyvtárosok és a levéltárosok sincsenek biztonságban munka közben: a gyógyszeripari dolgozóknál többször éri őket baleset.

Ezeket az adatokat azzal magyarázták, hogy míg az irodai környezetben és egyéb védettnek vélt szakmákban dolgozók természetesnek veszik az egészséget és biztonságot, addig az építőiparban, bányászatban dolgozók tudják, hogy extrém területen vannak, így ennek megfelelő óvintézkedések alkalmaznak munka közben.

Míg a biztonságos munkakörökben történő sérülések nagy valószínűséggel nem súlyosak, addig az extrém területeken dolgozókkal történő balesetek jóval veszélyesebbek, akár halálosak is lehetnek.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.