Átalakulhat a háziorvosok munkája: új feladatot kapnának

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Módosítaná a kormány az iskolai igazolások szabályait, még több feladatuk lehet a gyerekorvosoknak a jövőben.

Az új szabály szerint az igazolást a jövőben az orvosnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) keresztül továbbítania kellene majd a gyerek oktatási intézményének is.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Havasi Katalin már február közepén utalt arra, hogy az igazolások ügyében változtatásra készül a kormány, hamarosan a parlament elé kerül az a tervezet, ami az iskolai hiányzások igazolását orvosi hatáskörbe rendelné.

Változik az orvosi igazolások rendszere, az iskolai hiányzásokat másképp igazolják a jövőben a tervek szerint

Megváltozik az orvosi igazolások rendszere

Havasi Katalin szerint az EESZT és a KRÉTA összekötése véget vethetne az iskolai igazolások kiadásának, a két elektronikus rendszer összekapcsolásával elérhető lenne, hogy a pedagógusok a saját informatikai rendszerükben láthassák a kiadott orvosi igazolást. 

Jelenleg egy gyermekorvosi praxist vivő doktor munkájának tetemes részét az iskolai orvosi igazolások megírása, illetve elektronikus kiküldése teszi ki, hiába lobbiznak évek óta az orvosok annak érdekében, hogy a sok esetben orvosi vizsgálatot és találkozást sem igénylő, gyors lefolyású betegségek esetén a szülő igazolását is fogadják el az oktatási intézmények. 

A friss törvénytervezet azonban csak az orvosokra helyezne még több adminisztrációs terhet, vélik az orvosok. 

„A mi eredeti javaslatunk az volt, hogy csak a betegség meglétének tényét vezessük fel az E-térbe, hogy a tanár felé igazolja, a gyerek orvosi okból van otthon, és nem azért, mert lóg” – nyilatkozta  Póta György házi gyermekorvos korábban. 

A törvényjavaslat szerint a KRÉTA rendszerébe az EESZT-n keresztül feltöltött igazolás tartalmazná a gyerek egészségügyi adatait is az igazolt időszak dátuma mellett. 

Idézőjel ikon

Az EESZT működtetője biztosítja, hogy az elektronikus igazolást az igazolás kiállítására köteles orvos úgy továbbítsa, hogy az adat kizárólag az igazolást kiállító egészségügyi szolgáltató és a gyermek vagy tanuló nevelési, oktatási feladatait ellátó köznevelési vagy szakképző intézmény számára váljon megismerhetővé

– áll a javaslatban. Az intézménynek pedig azt kell biztosítania, hogy az elektronikus igazolást a tanulmányi rendszerhez hozzáféréssel rendelkező gyerek, tanuló, szülő is megismerhesse.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.