Fontos határidő közeleg: 80 ezer autós járhat rosszul, ha elfelejti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár több tízmilliós következménnyel is járhat, ha elfelejted befizetni a kötelező biztosítást a hónap utolsó napján.

Az idei szökőévben nem március 1-jén, hanem egy nappal korábban jár le a 60 napos díjfizetési haladék. 

Legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a közel 80 ezer autótulajdonosnak, aki január elsejével kötött új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) – hívta fel a figyelmet a FBAMSZ, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége. Ez azt jelenti, hogy eddig kell beérkeznie a díj összegének a biztosítóhoz.

A díjfizetést nagyon szigorúan veszik, így akár már egy egynapos késedelem is súlyos következménnyel járhat.

Jogszabály mondja ki ugyanis, hogy a biztosítónak már a határidőt követő napon törölnie kell az autós szerződését, ha nem fizetett. A biztosítási védelem nélkül maradt tulajdonosok tehát már nem számíthatnak a biztosítóra, ami azt jelenti, hogy személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintot is saját zsebből kell kifizetnie. Az már csak hab a tortán, hogy a szerződés újrakötésekor

Idézőjel ikon

a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat, valamint a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is meg kell fizetni.

A FBAMSZ szerint nem mentség, ha valaki arra hivatkozva késik a befizetéssel, hogy nem kapott csekket vagy számlát, a szabályozás szerint ugyanis a fizetési határidő az autó üzemben tartójának a felelőssége.

Szigorúan veszik a biztosítók a kötelező biztosítási határidőt
Fotó: sasirin pamai / Getty Images Hungary

A FBAMSZ azt tanácsolja, hogy a szigorú határidő miatt az utolsó napokban már ne csekken vagy bankkártyával fizessünk. Mint írják, a sárga csekken befizetett összegek két munkanap alatt jutnak el a biztosítónál vezetett számlára, ahogyan az internetes bankkártyás fizetés átfutási ideje is több nap lehet. A legjobb, ha azonnali átutalással vagy közvetlenül a biztosító pénztárában fizetünk.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.