Hamis bankjegyek keringenek az országban: ezekkel a címletekkel légy óvatos

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az MNB is megszólalt a hamis pénzek ügyében.

A forintot ugyan kevésbé hamisítják, mint az eurót, de még mindig akad, aki ezzel próbálkozik. 

363 darab forint hamisítványt szűrtek ki tavaly a harmadik negyedév végéig a készpénzforgalomból. Ez az adat a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kiemelten kedvezőnek tekinthető – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Még mindig akad, aki pénzt hamisítana
Fotó: Bloomberg Creative / Getty Images Hungary

Kevesebben hamisítanak forintot, mint eurót

A tavalyi évben kevesebben próbáltak meg hamis bankjegyet forgalomba hozni, mint egy évvel ezelőtt, azonban még mindig vannak, akik efféle csalással próbálkoznak. A lefoglalt, hamisított papírpénzek döntő többsége a 20 ezer és a 10 ezer forintos bankjegyek közül került ki tavaly is, az előző évekhez hasonlóan ez a pénzhamisítók kedvence.

A legtöbb esetben irodai eszközökkel próbálnak hasonló külalakú pénzt létrehozni, mint az eredeti: nyomtatott és fénymásolt darabok is előkerültek az elmúlt évek során. Szerencsére egyszerű érzékszervi vizsgálatokkal ezeket könnyű kiszűrni,

Idézőjel ikon

még a legprofibb másolatok sem mennek át a pénztárakban alkalmazott kombinált UV-A- és UV-C-lámpás vizsgálatokon a jegybank szerint.

A legtöbben euróval próbálkoznak

Az eurót sem kímélik a pénzhamisítók

A jegybank szakértői 2362 darab különböző hamisított valutát is átvizsgáltak tavaly szeptember végéig, a legnagyobb számban az euróval kísérelték meg átverni a boltosokat, az egységes európai fizetőeszközből 2270 hamis példányt találtak. 

Ez egyértelmű növekedést jelent, ugyanis egy évvel korábban az 500-at is alig érte el a Magyarországon pénzforgalomba került, áleurók száma. 

Érdekes módon Szlovákiában, ahol a hivatalos fizetőeszköz az európai valuta, jóval kevesebben próbálkoznak. Ott tavaly 1697 hamis euróbankjegyet foglaltak le, ebből 940-et, vagyis több mint a felüket csak azt követően, hogy már forgalomba kerültek – derült ki a szlovák jegybank legfrissebb jelentéséből. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az euró esetében északi szomszédunknál az érmék dominálnak, amelyek meglepően jó minőségűek. 

A gyanúsnak tűnő euróérmék felismeréséhez a legkönnyebben elérhető segédeszköz az egyszerű mágnes. Az 1 és 2 eurósok mágneses középponttal rendelkeznek. A mágnes ezeket enyhén vonzza. A hamis példányok azonban vagy egyáltalán nem reagálnak a mágnesre, vagy a bennük található mágnes ereje túl magas. Érdemes összehasonító vizsgálattal tesztelni több pénzérmét, hogy kiderüljön, hamis-e valamelyik.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.