A bankoknál drasztikus áremeléshullám jön: téged is érinteni fog

Olvasási idő kb. 2 perc

Az első pénzintézet már jelezte ügyfeleinek, hogy 2024 április elsejétől, élve a jogszabály adta lehetőségekkel, jelentős mértékben emeli a banki számlaszolgáltatások díját. Ez is inflációkövető áremelés, akárcsak a mobilszolgáltatók jelezte drágulás.

A szakértő szerint a következő napokban több bank követheti az első fecske példáját. Mivel a jogszabály előírja, hogy a fogyasztókat hátrányosan érintő változások bevezetéséről a bankoknak 60 nappal korábban tájékoztatniuk kell ügyfeleiket, a K&H Bank már jelezte is a drágulást az érintettek felé.

Az emelés mértéke követi a 2023 évi átlagos inflációt, így a számlacsomagok díjainál 17,6%-os emelésre kell számítani. 

Lehet olcsóbb is a banki szolgáltatás, ha ezekre figyelünk

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a díjemelések ellenére léteznek olyan konstrukciók, melyek mellett még az adott bankon belül is találnak az ügyfelek kedvezőbb számlacsomagot. Ehhez mérlegelni kell, ki milyen banki szolgáltatásokat vesz ténylegesen igénybe, illetve felülvizsgálni, hogy milyen tételekért fizet indokolatlanul magas összeget. A januárban minden ügyfél számára kötelezően megküldött részletes számlakimutatás ennek felderítésében hatékony segítséget tud nyújtani.

Egy alapszámla megoldás lehet a dráguló banki szolgáltatások problémájára
Fotó: twomeows / Getty Images Hungary

A kedvező alapszámla is elegendő lehet

A szakértő felhívja az ügyfelek figyelmét arra is, hogy minden pénzintézetköteles egy úgynevezett alapszámlát kínálni ügyfeleinek uniós szabályozás alapján. Ennek havi díja maximum a mindenkori havi bruttó minimálbér 0,5%-a, idén januártól tehát 1334 forint lehet, szolgáltatásainak sorával pedig lefedi a hazai háztartások nagy részének minden igényét. Egy ilyen csomagban ingyenes bankkártya és két, legfeljebb 150 ezer forintos összértékű készpénzfelvétel mellett 

ingyenes a készpénzbefizetés, a bankkártyás vásárlás és a csoport beszedési megbízások használata, viszont maximum négy, összesen 100 ezer forint keretösszegű átutalást tartalmaznak.

Havi 400-500 ezer forint számlára érkező utalásnál már számlavezetési díj nélkül is lehet azonban bankolni, de az aktív kártyahasználat – havi 5-10 bankkártyás vásárlás – is lehet díjcsökkentő tényező.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.