Ez a legfinomabb és a legegészségesebb módja a tejfogyasztásnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Manapság egy bolti dobozos tej vagy joghurt még a konyhaasztalon felejtve is meglepően hosszan marad fogyasztható, ez azonban nem olyan jó hír, mint első hallásra tűnik. Éppen ezért egyre többen döntenek úgy, hogy amit csak lehet, maguk csinálnak otthon, legyen szó akár sajtról, akár joghurtról.

Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség – tartja a mondás, a találékony háziasszonyok és gazdák pedig hihetetlen kreativitással és fáradságot nem kímélve igyekeznek családtagjaik elé a lehető legjobb minőségű alapanyagokból, ellenőrzött körülmények között készített, magas tápértékű, egészséges élelmiszereket tenni. Ha csak a boltokban kapható termékekre hagyatkoznának, nem lenne könnyű dolguk.

Aprócska, de még ártatlan trükkök

Marketingszakemberektől tudjuk, hogy a reklámokban a stabilan peckes tejszínhab dublőreként borotvahabot fotóznak, a gumi grillcsirkét pedig hajlakk teszi még kívánatosabbá, illetve inkább csak ragyogóbbá. De még a kezünkben tartott termékek esetében is élhetünk kételyekkel, a csomagoláson feltüntetett erények sokszor ügyesen megfogalmazva tartalmaznak rejtett információkat – és különben sem tudjuk az összes E-ről, hogy pontosan mit is takar.

A reklámokban tökéletes élelmiszerek nem is mindig élelmiszerek…Getty Images Hungary
Fotó: Arx0nt

Akár veszélyes is lehet

Máskor az előállítás során adódhatnak gikszerek. Nem volt még olyan régen a 2008-as kínai tápszerbotrány sem, amikor 69 különböző márkájú tápszert kellett bevonni a vegyi anyaggal szennyeződött tejpor miatt. A melamin nevű mérgező anyag vesekövet okozott a csecsemőknél. Több kisbaba bele is halt a tápszerek fogyasztásába.

Új trend: sajt és túró otthon

Ezt a bizonytalan minőséget elégelték meg napjainkra egyre többen – azért is, mert a néha kétes tartalom mellett még az ár is egyre borsosabb. Anyagilag ugyan nem biztos, minden esetben jobban járnak a „do it yourself” konyhaművészek, de szervezetük hálás a beletett többletért.

Élmény is lehet a közös főzőcskéből
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Csináld magad a sajtot is otthon

Gyakorló háziasszonyokat, édesanyákat és nagymamákat kérdeztünk „csináld magad” házi praktikáikról:

  • „Vallom, hogy a zsírral készített étel az igazán ízes, de régóta nem vásárolok bolti zsírt, mert már az állagán azt tapasztalom, hogy nem az igazi. Igyekszem tehát jó minőségű zsírszalonnát kapni, amit otthon magam sütök ki. Tömbben és felkockázva, bőrrel és a nélkül is árulják már. A minap bő 1,5 kg zsírszalonnából közel 1 liter zsírt nyertem, és ráadásnak kis friss tepertő is maradt belőle uzsonnára” – meséli Marika néni, ötszörös nagymama.
  • „Mindkét gyerekem nagy sajtimádó, ezért évek óta magas zsírtartalmú termelői tejet veszek a piacon, 3,6 százalékosat. Ez a hűtőben pár napig eláll, a tetejére feljövő sűrű réteget le szoktam szedni tejszínnek. A többit felforralom, ecetet és sót adok hozzá, majd leszűrés előtt közvetlenül lila, esetleg újhagymát, fűszereket. A leszűrt adagot sűrű szövésű, tiszta konyharuhán át lecsepegtetem, és ahogy hűl, szilárd, homogén sajttá dermed” – meséli tapasztalatait Gina, aki szívesen kísérletezik különböző ízű házi sajtjaival. „Ha tejfölt szeretnék, elkezdem megaltatni a tejet, és leszedem a tetején keletkező tej fölét, a tejfölt. A maradék aludttejet szintén felforralom, de ecet és só nélkül. Ebből lesz a túró a családnak. 4 liter tejből nagyjából 60-70 dkg sajtot kapok, és anyagilag is jobban járunk.”
Az otthon készült túró és a saját sajt egészen más<em style="background-color: transparent; font-size: 14px; text-align: left;">…</em>Getty Images Hungary
Fotó: Elena Fedorina
  •  „Az unokáim kedvence a klasszikus rántott hús, ami nem hiányozhat a kínálatból, ha hozzánk jönnek. A prézlit mindig magunk daráljuk száraz kenyérből, így pontosan tudom, mi van benne – avat be Márti néni, háromszoros nagymama, aki unokái megelégedésére sokat bajlódik a házi finomsággal. Olyannyira, hogy a kenyeret is maga süti:
  • „A közértben egy ideje megállok a kenyeres polcok előtt, és dermedten ámulok: egyik kenyér drágább, mint a másik. A zsemle és kifli hamar kiszárad, szóval elhatároztam, hogy kipróbálom magam a kenyérsütésben otthon. Ugyan csak hagyományos sütőnk van, de néhány kísérlet után már bátran mondhatom, hogy az egész család odáig van a kenyeremért. Nemrég felfedeztem hozzá abioboltban is kapható sikért, és azóta ruganyos és mégis omlós, nagyon jó kenyeret sütünk otthon.”
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.