Rossz a fülhallgatód? Ezt próbáld ki, mielőtt kidobnád

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fülhallgatóját egy igazi zenemániás körültekintően választja meg, sokféle szempont figyelembevételével – az is lehet, hogy drága darabot vásárolsz, amiről nem mondasz le szívesen, ha úgy tűnik, hogy elromlott.

Bizonyos esetekben azonban nem biztos, hogy erről van szó, még akkor sem, ha arra figyelsz fel, a hangzás már nem olyan, mint a füles új korában volt, vagy esetleg egyik oldalon erősebbnek hallod a zenét, mint a másikon. Van egy olyan szempont, amely nem biztos, hogy automatikusan eszedbe jut, pedig egyszerű: mikor tisztítottad meg utoljára?

Szégyellni nem kell, mert természetes

A drágább fülhallgatókhoz jár egy kis tok is, amelyben tarthatod, de nem mindenki elég pedáns ahhoz, hogy tényleg használja is azt, így táskájába vagy zsebébe süllyeszti az eszközt, amikor már nincsen rá szüksége. 

Nem ez az egyetlen oka annak, hogy a fülhallgató bepiszkolódhat – sokszor a fülzsír a ludas a dologban.

A fülzsír termelődése mindannyiunknál egyedi tulajdonság: van, akinek szinte soha nem kell kitörölnie a fülkagylóját, míg mások életét megkeseríti a dolog. (Nekik sem ajánlott azonban fülük belsejébe dugni semmit, a fültisztító pálcikát különösen nem.) Fülhallgató használata közben ugyanakkor mindannyiunk fülzsírjából óhatatlanul kerül az eszközre, ami teljesen természetes, nincsen okod szégyenkezni miatta.

 

A fülhallgatót is tisztítani kell időnként
Fotó: Elizabeth Fernandez / Getty Images Hungary

Így pucold a fülhallgatód!

Egyszerű felismerni, ha ez történt: a sárgás-barnás elszíneződés egyértelműen jelzi, hogy itt az ideje a füles megtisztításának. Elektronikai eszközről lévén szó, ezt elővigyázatosan kell elvégezni, a következő módszerrel:

  • Keress egy alkoholos törlőkendőt, vagy egy tiszta, nem szöszölő textildarabot, amelyet alkoholba márthatsz.
  • Mielőtt elkezded tisztítani a fülhallgatót, figyelj oda arra, hogy a kendő ne tocsogjon az alkoholban, így ne folyjon az eszközbe abból.
  • Óvatosan töröld át az elszennyeződött részeket, amíg nem tapasztalatod azt, hogy az elszíneződésnek nyoma sincsen.
  • Ha ujjal nem éred el minden részét, használhatsz fültisztító pálcikát, ha nagyon óvatos vagy, akár fogvájót is.
  • Tisztítás után tedd félre, hogy kiszáradhasson a fülhallgató.

Ha leszedhető szilikonrésze is van, azt nyugodtan vedd le, tisztítsd meg alaposan, majd kiszáradás után helyezd rá vissza.

A csatlakozót is érdemes időről időre kipucolni
Fotó: Made Sunesa Adi Wijaya / EyeEm / Getty Images Hungary

Füled egészsége is fontos

Ha ezzel megvagy, optimális esetben meg is oldottad a hangzásbeli problémát, fülhallgatód pedig olyan, mint a régi. Ugyanakkor érdemes abban az esetben is megismételni időnként ezt a folyamatot, ha még nem veszed észre semmi jelét annak, hogy piszkos az eszköz. 

Az sem elképzelhetetlen ugyanis, hogy egy piszkos fülhallgató használatával fertőzés alakul ki füledben, aminek akár komoly következményei is lehetnek.

Ha váladékozást, nyomásra kialakuló fájdalmat, nyomást tapasztalsz füledben, mely esetleg lázzal párosul, akkor okvetlenül fordulj fül-orr-gégész szakorvoshoz is azon túl, hogy megtisztítod a fülhallgatót. Amíg panaszaid nem enyhülnek, ne is használd az eszközt.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.