Így szedj gombát, és maradj életben: erről ismered meg a mérgező fajtákat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gombagyűjtés főszezonja az ősz, gombákat találhatunk fenyőerdőben, lombhullató erdőben, de mezőn, legelőn és a saját kertünkben is. A gombászás sok ismeretet igényel, például a járatosabb gombaszedők már ismerik a jó gombatermő helyeket. A kevésbé tapasztaltaknak viszont elsősorban azt kell megtanulniuk, hogy hogyan ne torkolljon tragédiába újonnan választott hobbijuk.

Még mielőtt rátérnénk a mérgező gombafajták jellegzetességeire, lefektetnénk ebben az írásban is a gombászás alaphozzáállását. Tekintsünk úgy a gombákra, hogy azok nem csak a mi kedvünkért nőnek. Létfontosságú szerepük van az erdei életközösség működésében, hiszen lebontják a holt faanyagot, az erdei állatok táplálékául szolgálnak, és a fák közötti kommunikációban is fontos szerepet látnak el. 

Ha még nem láttad volna az Amiről a fák suttognak című természetfilmet, amit Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterületén vettek fel, és amiben a gombák is főszereplők a fák mellett, akkor a YouTube-on megteheted, megéri!

Kezdő gombász-alapismeretek

A kezdő gombász számára meglepetés lehet, hogy gombafajok százaival találhatja szembe magát az erdőben. Az étkezési célra gyűjtött fajok felismerésénél teljesen biztosra kell menni, kizárva ezzel egy esetleges mérgezés lehetőségét. Egy jól megírt, fényképekkel illusztrált gombászkönyv így hasznos segédeszköz lehet a fajok felismerésében, ilyen lehet például a Gombászok kézikönyve, amit mi is áttanulmányoztunk. A szakkönyvek helyes használatához egyébként a Miskolci Gombász Egyesület cikke ad remek útmutatást. 

Sokan gondolják azt, hogy a piros kalapú, fehér pöttyös légyölő galóca (jobb oldali kép) a halálosan mérgező gomba, gyakran összetévesztik a halálos gyilkos galócával (bal oldali kép)

A kézikönyv egyértelműen azt javasolja, hogy a jól felismerhető, ehető gombákat keressük elsősorban, ez egyrészt a sikerélményt is garantálja, másrészt a már alaposan megismert fajokhoz később a többit is hasonlítani tudjuk. 

Az ehető gombák ismerete mellett a halálosan mérgező gombafajok felismerése alapismeretként kötelező, csakúgy, mint a talált gombák bevizsgáltatása. 

A gombászásnak egyébként jogszabályi háttere is van, csak úgy nem gyűjtögethetünk kedvünkre növényeket az erdőből. Magyarország védett természeti területein a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges a gombaszedéshez (is). Nem védett állami erdőkben egy személy 2 kg gombát szedhet egy nap alatt külön engedély nélkül.

Hazánkban jelenleg 58 gombafaj (Magyar Mikológiai Társaság nyilvántartása alapján 2022 áprilisában) jogszabályi védelmet élvez, természetvédelmi értékük egyedenként 5-10 ezer forint is lehet. Szigorú büntetésre számíthat, aki védett gombafajt szed.

Halálosan mérgező gombák

Minden amatőr gombásznak kötelező ismerni a gyilkos galóca külsejét. A gyilkos galóca (Amanita phalloides) nem véletlenül gyilkos, minden évben okoz halálos kimenetelű mérgezést, a mérgezések kb. 30%-ában. Ellenszere nincs, a tévedést legjobb esetben maradandó májkárosodással lehet túlélni. Előfordulása főleg lomb- és fenyőerdőben, főként tölgyesekben gyakori. 

A gyilkos galóca egyébként 2006-ban elnyerte „Az év gombája” címet, még egy kis versike is készült a tiszteletére. Nem csak gyerekeknek érdemes megtanulni, a fontos ismertetőjegyeit így könnyebben fel tudjuk idézni. 

Olajzöld vagy sárgás kalap.
Rojtos bocskor a föld alatt.
Fehér lemez, fehér gallér.
Megtévesztő, szép gavallér.
Ne higgyél a csábításnak,
ő barátja a halálnak!
Ne nyúlj hozzá, hagyd békében,
öreg tölgyek közelében.

A gyilkos galóca ráadásul számtalan ehető gombafajra hasonlít, így érdemes megnézni – sok hasznos gombászással kapcsolatos információ mellett – a Nébih weboldalán lévő fényképes listát, azokról a mérgező és ehető gombapárokról, melyeket könnyű összetéveszteni.

A galócák közül nemcsak a gyilkos galóca, de a citromgalóca is hasonlít az ehető gombákra

Tévhitek a mérgező gombákról

  • Téves az a felfogás, hogy forrázással, a kalapbőr lehúzásával a gombát méregteleníteni tudjuk. 
  • A „csigarágott”,„kukacos” gomba is lehet mérgező.
  • A mérgező gombák húsa sérülésre elszíneződik. Ez több gombára is igaz, de nem minden mérgezőre.
  • A gombavizsgálat nem kerül mindig pénzbe, a piacokon dolgozó szakellenőrnél a gombavizsgálat ingyenes. 

Reméljük, hogy ez a nagyon rövid és egyszerű tájékoztató cikkünk legalább azt a hatást eléri, hogy kezdőként ne vágj bele csak úgy a gombaszedésbe, előtte vagy szerezd meg a kellő ismereteket, vagy pedig társulj olyannal, aki már profibbnak számít. Legfontosabb, hogy csak azt a gombát gyűjtsd, amit biztosan tudsz azonosítani, és még azt is mindig mutasd meg szakellenőrnek!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.