Tárcsás telefon, kézzel írt levél: ilyen volt tiniként okostelefonok nélkül

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Igen, volt olyan idő, amikor tiniként okostelefon nélkül is megvoltunk – a barátságok és a szerelmek is másként működtek.

Ha beszélgetni akartunk, találkoznunk kellett, vagy tárcsázni – szó szerint tárcsázni! – a telefonon, „szevasz, tesó!” helyett illedelmes jó napottal vagy csókolommal köszönve barátunk szüleinek. Nem lehetett csak úgy ráírni egy osztálytársra, és ha nem akartuk, hogy a nagyi kihallgassa az egész beszélgetést, akkor bizony vettünk egy telefonkártyát, és elcaplattunk egy fülkéig.

Okostelefon helyett tárcsás telefon

A telefonálás akkoriban még egészen más műfaj volt. Gyanítom, hogy a legtöbb családban valahol a lakás közepén, egy dedikált komódon pihent a tárcsás telefon, szerencsés esetben nem ikervonalra kötve. Ha mégis ez volt a helyzet, akkor megvárhattuk, amíg az iker befejezte a beszélgetést, vagy végighallgathattuk, hogy Teri néni megint kifelejtette a fokhagymát a káposztából. Utána fogtuk magunkat, és remegő ujjal tárcsáztunk: ha valaki egy alkalommal rossz lukba dugta az ujját, lehetett elölről kezdeni az egészet. Visszatörlésről szó sem volt – akkor sem, amikor már nyomógombos készülékeink voltak, esetleg üzenetrögzítővel. (Erre még visszatérünk.)

Ha sikerült felhívni azt, aki már hiányzott, a család végighallgatta a csevegést, a nagyi esetleg hátulról bekiabált, hogy tedd már le, magas lesz a számla!

Ilyen körülmények közt nagy titkokról biztosan nem eshetett szó, sem szenvedélyes vallomásokról. És igen, korlátlanságról akkor még szó sem volt, viszont lehetett telefonbetyárkodni, mert hívószámkijelzés sem létezett.

Tiszta nosztalgia: tinikoromban okostelefon helyett ez volt, és kész
Fotó: Emilija Manevska / Getty Images Hungary

Volt viszont üzenetrögzítő, amin ha esetleg egy barátunk arra vetemedett, hogy szívatásból hagy nekünk valamilyen poénosnak megítélt üzenetet, akkor az egész családunk előtt éghettünk le.

A tinik is megtanultak várni

Csetelés helyett a pad alatt küldözgettünk leveleket egymásnak, illetve – mily anakronisztikus! – valódi leveleket írtunk, ha épp a nyári szünet idején nem találkozhattunk. Ekkoriban egy gyerek is elment a postára, nem csak azok, akik valamilyen félreértésből máig ragaszkodnak ahhoz, hogy a számláikat csekken fizessék be. 

Ilyenkor tehát fogtuk magunkat, lekörmöltük mondanivalónkat, utána borítékba tettük a levelet, bélyeget nyálaztunk rá, és bedobtuk egy piros postaládába.

A villámválasz ilyenkor nem néhány másodpercen belül érkezett, nem láttunk kék pipát sem a közvetített üzenet mellett – reménykedhettünk abban, hogy tényleg eljutott az a címzettig, és ő majd ír is nekünk választ.

Ugye az megvan, hogy levelet kaptam, lájf?
Fotó: Tim Young Photography / Getty Images Hungary

Amit megbeszéltünk, az úgy volt

Ha pedig személyesen akartunk találkozni, azt vagy előre megbeszéltük az iskolában, például, vagy felhívtuk egymást a már részletezett vezetékes telefonon – ilyenkor sem lehetett SMS-t küldeni, viszont sokkal jobban tartottuk is magunkat a megbeszéltekhez. Az öt óra a Moszkván az óra alatt bizony azt jelentette, aminek hangzik – viszont ha három percet késett a másik, akkor nem tudtunk neki üzenetet küldeni, hanem várhattunk rá, remélve, hogy ez nem egy barátság vagy kapcsolat végét jelenti.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.