Ez a 12 vármegye ma nem ússza meg szárazon: frissítették a riasztást

homokos föld sötét felhőkkel
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tegnapi esős, zivataros idő az ország egy jelentős részében ma is folytatódik, lesz, ahol kifejezetten erős szélre is számítani kell. A citromsárga riasztás 12 vármegyére él jelenleg.

A Hungaromet Zrt. veszélyjelző oldalán jelenleg a fél ország sárgával jelölt: elsőfokú riasztás van érvényben. Mind a 12 vármegyében zivatarra figyelmeztetnek, elsődlegesen a villámlás, illetve a jégeső lehetősége miatt, de Baranyában viharos szélre is érdemes felkészülni.

Az elsőfokú veszélyjelzés kedd éjfélig van érvényben, a felettünk átvonulóhidegfront mindeközben csapadékcellákat is magával sodor. Elsősorban az ország keleti harmadban és a déli tájakon válik ez ma érezhetővé.

Viharos szél, intenzív csapadék: nem ússzuk meg szárazon

A déli és kora délutáni óráktól kezdődően eleinte a Dunántúlon, estétől már a középső, valamint délkeleti országrészben is előfordulhatnak időszakosan északnyugati irányból érkező, akár 65-70 kilométer per órás erősségű széllökések.

Idézőjel ikon

Ez főként a Győr-Szeged szélcsatorna tágabb környezetét érinti majd az előrejelzések szerint.

A riasztás az alábbi vármegyékre él jelenleg:

  • Baranya,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Somogy,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Veszprém,
  • Zala.

A zivatarcellák elvonulása után ismét egy szárazabb időszak vár ránk. A hőmérséklet kedden a hétfőinél hűvösebbnek ígérkezik, az sem kizárt, hogy szerdán a hajnali órákban egyes területeken fagyni fog.

Még mindig kevés a csapadék

A Hungaromet agrometeorológiai elemzése szerint az elmúlt 10 nap alatt csak kisebb foltokban esett 10 millimétert meghaladó csapadékmennyiség az országban, az Alföldön azonban egy-egy intenzívebb záporból néhol 20 milliméternyi is lehullott. A 3 havi csapadékösszeg is messze elmarad a kívánatostól, mintegy

Idézőjel ikon

30-50 milliméternyi a havi csapadékhiány ebben az időszakban.

Mint írják, a talaj felszíne alatti 30-40 centiméteres réteg sokfelé rendkívül száraz, van, ahol még mélyebben, a 40-60 cm közötti rétegben is kritikus a szárazság, főként az Alföldön és a Mezőföldön. Itt ráadásul a mélyebb rétegek eleve fel sem töltődtek télen sem.

A csapadékhiány okozta szárazság nemcsak a keleti országrészeket érinti, hanem a Dunántúlt is. A Velencei-tónál kritikus a helyzet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.