Új sebességmérőt vetnek be ebben a nagyvárosban: még nem tudni, hova helyezik

Olvasási idő kb. 1 perc

Negyed év alatt több ezer gyorshajtót kaptak el hazánkban sebességmérő berendezések segítségével. Ezért az autós forgalom biztonságának további növelése érdekében folyamatosan bővül a kihelyezett traffipaxok száma. Most a Kecskeméten közlekedőket intik nagyobb óvatosságra az eszközök.

A kecskeméti önkormányzat kommunikációs vezetője, Takács Valentina arról tájékoztatott, hogy az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve

Idézőjel ikon

Kecskeméten 6 új traffipax berendezés kezdi meg működését hamarosan.

5 mérőállomás helyszínét már ki is jelölték, az első készüléket a Nyíri útra június 19-én már kihelyezték.

Még van nyitott kérdés a mérőeszközökkel kapcsolatban

Kecskeméten, a Nyíri út és a 445-ös főút találkozásánál gyakran, csak lakott területen kívül megengedett sebességgel közlekednek az autósok, ezzel számos veszélyhelyzetet idézve elő. Ez indokolta, hogy a hírös város önkormányzata, a tavaly vásárolt 6 sebességmérő eszköz egyikét erre a csomópontra helyezze ki. A kialakítás és beszerelés június 19-én megtörtént, de a kamerát egyelőre még nem élesítették.

Hat új traffipax segíti majd a város biztonságát Kecskeméten
Fotó: Jászai Csaba / MTI

A további öt traffipax közül négynek már szintén megvan a helye Kecskeméten a közlekedés biztonságosabbá tétele, a lakók nyugalma, és a város élhetőségének további növelése érdekében. A hatodik traffipax optimális lokációját még keresik a döntéshozók. A sebességmérők aktiválásának pontos időpontjáról pedig későbbre ígértek tájékoztatást.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!