Exbetörő árulja el, milyen jelek vonzzák mágnesként a tolvajokat házadon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem is gondolnánk, hogy ilyesmi létezik, de igazi szakértőtől, egy exbetörőtől kaphatunk tanácsokat arra nézve, hogy mi miatt lehet veszélyben az otthonunk.

Ha körültekintőek vagyunk, és megfogadjuk a tanácsokat, sok bajtól kímélhetjük meg magunkat – áll a Femina cikkében.

Ilyen a betörő észjárása

A TikTokon közel háromszázezer követővel rendelkező Jennifer Gomez börtönbüntetést is kapott a betörések miatt, ám a közösségi médiában már arról beszél, hogyan előzzük meg, hogy minket károsítsanak meg. Az időjárás például abban volt segítségére, hogy mindig esős napokon választotta ki a következő célpontját, ugyanis ilyenkor kevesen járnak az utcán, és nm veszik észre, hogy ő éppen megfigyelést végez. Fontos volt számára, hogy külvárosi házat válasszon, amelynek kertjében hatalmas bokrok, fák vannak, vagy olyan kisebb épületek, esetleg dekorációs elemek, amelyek takarást biztosítanak számára

A betörő ezeket a jeleket keresi a házadon, amikor kiszemeli, hol csap le legközelebb
Fotó: Shutterstock

Azt is megfigyelte, hogy van-e olyan jel a házon vagy a környékén, amely háziállat jelenlétére utal, például egy „Vigyázz, a kutya harap” felirat. Ha talált ilyesmit, akkor ebből azt a következtetést szűrte le, hogyha van is riasztóberendezés a házban, akkor az feltehetően nincs bekapcsolva, hogy az eb szabadon sétálhasson ki-be. Ez viszont számára is szabad mozgást biztosított a házban. Megfigyelése szerint a gazdag emberek soha nem pitbullt, hanem inkább barátságosabb fajtát választanak, mint amilyen mondjuk a golden retriever, aki még a betörőket is farok csóválással üdvözli. Gomez azonban még a kutyák jelenlétére is felkészült, ahol tudta, hogy kutya van, mindig vitt magával egy szendvicset is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.