Itt érdemes tankolni: az egyes kutak között fájó árkülönbségeket találni

Olvasási idő kb. 1 perc

A szakértők elemezték, hogy mekkora anyagi veszteség érhet pusztán attól, ha egy utazás során nem elég körültekintően megválasztott benzinkutakon tankolunk. Egy telitank esetén a különbség ezrekben mérhető, vagyis nagyon nem mindegy, hogy töltjük fel üzemanyaggal gépjárművünket.

Nem csak a nemzetközi helyzet fokozódásával folyamatosan változó olajárak miatt nehéz eligazodni az üzemanyagárak között, hanem azért is, mert az egyes kutak árszabásai között is jelentős különbségeket lehet felfedezni.

Idézőjel ikon

Magyarországon e pillanatban 553 és 638 forint között jutni E10-es benzinhez, míg a B7-es gázolaj ára 549 és 648 forint között váltakozik.

Ennyire jelentős árkülönbségek is lehetnek a kutak között

Az ADAC német autóclub munkatársai nyakukba vettek nem kevesebb mint 80 különböző üzemanyagtöltő állomást egy azon időpillanatban és megvizsgálták milyen árkülönbségekkel találkozni az egyes kutak árai között. Ahogyan nálunk is, az eurózónában is azt találták,

Idézőjel ikon

az autópályák menti benzinkutak jóval borsosabb árat számolnak fel az üzemanyagért, mint a városon belüli benzinkutak.

Ha nem muszáj, nem éri meg az autópályák menti kutakra hagyatkozni
Fotó: 300dpi / Getty Images Hungary

Az árak 2,235 euró, azaz közel 900 forint és 1,842 euró,vagyis alig 740 forint között szórtak az E10-es benzin esetében. Gázolajnál is számottevő eltérésekkel találkoztak: 677 forintnak megfelelő literenkénti összegtől egészen 830 forintig kúszó árakkal. A különbségek egy tank teljes megtöltésénél már komoly tétellé válhatnak, ezért érdemes az üzemanyagról időben gondoskodni itthon és külföldön egyaránt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.