Ennél kellemetlenebb nevű magyar édesség nincs, mégis tömegek imádták

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekként a legtöbben faltuk a négercsókot, bár vannak, akiket semmiképp nem lehetne rávenni arra, hogy megegyék a furcsa habbal töltött édességet. Cikkünkből a név eredetére is fény derül.

Csakúgy, mint a negró, a dianás cukorka vagy a túró rudi, a négercsók is a 80-as évek meghatározó édessége volt, amelyre sokan nosztalgikus érzésekkel tekintenek vissza – még akkor is, ha elnevezése mai szemmel nézve nem mondható éppen politikailag korrektnek. Cikkünkből megtudhatod, miért aratott olyan zajos sikert, és időközben miért tűnt el a boltok polcairól.

Hogyan lett négercsók a négercsók?

A négercsók legrégebbi receptje a 19. század elejéről, Dániából származik. Később aztán a világ számos országába eljutott, ahol a terméket különféle nevekkel illették. A német nyelvterületen például Negerkuss, vagyis „négerpuszi” elnevezéssel futott, amit később a rasszista felhangok elkerülése végett Schokokussra (csokicsókra) nevezték át.

A négercsókot 1980-ban kezdték Magyarországon gyártani
Fotó: Wikipedia

Magyarországon a négercsók 1980-ban robbant be a köztudatba az abonyi Újvilág Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szövetkezet (a mai Abonett Kft.) termékeként. Bevezetésekor ugyan a négerhab megnevezés is felmerült, de végül a négercsóknál maradtak.

Gyártásához dán gépeket telepítettek, és dán alapreceptúrát használtak, amit azonban a „magyar ízléshez” alakítottak át.

Magyarországon az édesség hatdarabos, átlátszó műanyag csomagolásban volt kapható vanília-, citrom-, kókusz-, eper-, banán- és málnaízesítésben.

Miért lett olyan sikeres?

A négercsók hatalmas érdeklődésre tett szert, amihez nagyban hozzájárulhatott, hogy egy hét részből álló reklámfilmsorozatot szenteltek neki, melyeknek tartalma ma már elég viccesnek, vagy inkább bizarrnak hathat.

„A reklámfilmsorozat első részében egyfajta tárlatvezetésen vesz részt a néző, ahol »műtárgyakat« mutatnak be. Természetesen csak olyanokat, amelyek nevében szerepel a csók szó. Így megemlítik például Rodin A csók című szobrát és Csók István Csendélet című festményét. Majd jön az, amire még a legtapasztaltabb reklámfogyasztó sem tud felkészülni: »Négercsók! Az Abonyi Újvilág Mezőgazdasági Termelőszövetkezet műve.«” – idézte fel a reklamipar.hu.

A sorozat egy másik meghatározó részében vonaton utazó fiatalok találkoztak a kalauzzal, aki a négercsókot falatozó lányokat látva hangosan nyelt egyet, és elkezdte a szokásos mondatot: „Kérem a…” Csakhogy menetjegyek helyett a négercsók csúszott ki a száján. A lányok pedig készségesen adtak is neki egyet.

Az ötletes kampány megtette hatását, az édesség iránt akkora igény támadt, hogy 1984-re már 144 ezer darabot gyártottak belőle, majd 1988-ra elérték a 200 ezer darabos határt. Az 1990-es években aztán a nyugati édesipari termékek megjelenése miatt a négercsók iránti kereslet drasztikusan lecsökkent, így 1999-ben már csak heti 2000 kartonra csökkent gyártása.

Az Abonett Kft. 2010 júliusában ugyan egy pályázati úton elnyert 80 millió forintos beruházással megújította a négercsók termelését, ám 2016-ban végül beszüntették gyártását. Később fogalomba került egy „Fekete hercegnek” hívott mutációja is, ám közben az is eltűnt a piacról, és az édességgel már csak elvétve, habcsók elnevezéssel lehet találkozni (bár külföldön különféle nevek alatt továbbra is kapható, és ha van benned egy kis vállalkozókedv, akár magadnak is elkészítheted).

Mi kerül bele?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére korábban elmondta, maga a termék nem más, mint egy ostyalapra adagolt ízesített tojáshab, amit kakaómasszával vonnak be. „A tojáshab számos összetevőt, így cukrot, az ízesítéshez szükséges aromákat és egyéb, az állomány kialakításához nélkülözhetetlen adalékanyagokat is tartalmazhat” – magyarázta a szakember.

A gyártás során az ostyalapra egy gépsor adagolja rá a megfelelő mennyiségű habot, majd a mártás következik. Az ilyen módon felvitt bevonómasszának vagy csokoládénak az ízesítésen túl a termék eltarthatósága szempontjából is fontos szerepe van, hiszen megakadályozza annak oxidációját, kiszáradását.

Utolsó lépésként már csak a csomagolás van hátra, aminek merevnek kell lenni, hogy megvédje a sérülékeny terméket a fizikai behatásoktól – tudtuk meg Traszkovics Zsolttól, aki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ha találsz még valahol ilyen édességet, akkor lehetőség szerint mértékkel fogyaszd, hiszen cukortartalma akár az 50 százalékot is elérheti. 

Ha ez a cikk tetszett, a retró édességes kvízünketegyenesen neked találták ki!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.