Ennyivel takarékosabb a forró levegős sütő a villany- és gáztűzhelyhez képest

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egekbe szökő rezsiárak miatt szeretnél takarékoskodni az energiával? Akkor ez egy újabb érv, ami a forró levegős sütő mellett szól.

Azon túl, hogy gyorsan és kényelmesen használhatók, illetve könnyen tisztíthatók, a forró levegős sütők nagyszerű eszközök lehetnek a spóroláshoz is, mivel általában sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a teljes méretű sütők. De mégis mekkora különbségről beszélünk? Cikkünkből kiderül!

Milyen előnyei lehetnek egy forró levegős sütőnek?

Még ha el is vonatkoztatunk a gasztronómiai szempontoktól, a forró levegős sütőknek akkor is több előnyük lehet a hagyományos villany- és gáztűzhelyekkel szemben. Ott van például rögtön az idő kérdése. Kisebb főzőkamrájuknak és maximális légáramlást biztosító szuperkonvekciós technológiájuknak köszönhetően a forró levegős sütőkben lényegesen gyorsabban készül el az étel.

Egy forró levegős sütőben gyakran feleannyi ideig tart a főzés, mint ha egy hasonló receptet egy hagyományos sütőben készítenénk el.

A hagyományos sütők kevésbé takarékosak, és rengeteg energiát pazarolnak el az előmelegítésre
Fotó: Prostock-Studio / Getty Images Hungary

A forró levegős sütőket ráadásul előmelegíteni sem kell, szemben a teljes méretű sütőkkel, amelyeknél ez 12-15 percet vehet igénybe, miközben legalább annyi energia (ha nem több) megy el, mint a tényleges sütés közben. Ez azt jelenti, hogy ha egy év alatt, mondjuk, 300 órán át használnád a sütőt, akkor a forró levegős változattal kevesebb mint 150 órából megúszhatod ezt.

Persze számolni kell azzal is, hogy a forró levegős sütő nem alkalmas bármilyen étel elkészítésére, és a készülék méretétől függően mennyiségi korlátai lehetnek. De ha nem akarsz egészben pulykát sütni, illetve a háztartás kiszolgálásához nincs szükség hatalmas adagokra, a legtöbb esetben elegendő lehet a légsütő is. Főleg, ha olyan ételeket készítenél benne, mint a csirkeszárny vagy a sült krumpli, amelyek a forró levegő hatására anélkül sülnek ropogósra, hogy belül kiszáradnának, és 30-40 percet töltenének a nagy sütőben.

A forró levegős sütő igazán ropogósra süti az ételt
Fotó: Grandbrothers / Getty Images Hungary

Jó, de mennyi energia takarítható meg velük?

Az egyes készülékek fogyasztása eltérő lehet, és nyilván az sem mindegy, hogy mennyit kell fizetned a rezsiért, de a CNET úgy kalkulált, hogy a forró levegős sütővel nagyjából 50 százalékos energiamegtakarítás érhető el egy teljes méretű elektromos tűzhelyhez képest, míg egy gáztűzhelyhez viszonyítva körülbelül 35 százalékos lehet a különbség. A jelenlegi energiaárakat tekintve ez nem kevés.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.