Ezért ne vegyél bő ruhát, ha molett nő vagy

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Moletten is lehetsz észbontóan nőies, ha a megfelelő méretben választasz magadnak ruhát. Nyugodtan felejtsd el a mindent eltakaró lepleket, mert sem a három számmal nagyobb méretű ruhák, sem a fekete szín nem fog optikailag kilókat lefaragni rólad. Ha zsákba bújtatod a testedet, épp az ellenkezőjét éred el, és még teltebbnek tűnsz majd.

Ha veled is bőkezűen bánt a természet, és dús idomokkal áldott meg, ne ess abba a hibába, hogy takargatod magad. Ez egy rossz taktika, mert épp a rejtegetéssel pakolsz magadra pluszkilókat. A nagy felület elkendőzéséhez ugyanis még nagyobb lepel kell, emiatt még nagyobbnak látszik majd, amit el akarsz takarni. Ettől pedig még rosszabbul fogod érezni magad. Ehelyett inkább emeld ki az alakod színes ruhákkal és rafinált szabásvonalakkal.

Hozd ki a ruhádból és magadból is a legtöbbet

Van élet szélesebb csípővel és némi derékon, hason vagy combon felhalmozódott plusszal is. Ha nem vagy kibékülve azzal, hogy molett testalkatú vagy, hidd el, sokat enyhíthet az elkeseredéseden, ha kicsit jobban érzed magad egy olyan ruhában, ami a lehető legjobbat hozza ki a formádból.

Mindenki akkor érzi jól magát a ruhájában, ha az, amit visel, tetszik neki, jó rá és az alkalomnak is megfelel

Egy molett nő öltözködésénél is ugyanazokat a tényezőket kell figyelembe venni, mint mindenki másnál. Tehát akkor érzed majd jól magad a ruhádban, ha azt a lelked, a tested és a szellemed is elfogadja. A hétköznapokra lefordítva ez azt jelenti: mi az, ami tetszik neked, ami jó rád, és ami megfelel egy adott alkalomra. 

Nem a sátorlap, hanem a színárnyalatok karcsúsítanak

Tévhit, hogy a fekete majd slankít. Nem fog. Válassz inkább világosabb színeket, mert ezektől nem csak a kedved lesz jobb, hanem az arcodat is élénkítik. Ne félj se a színektől, se a szabásvonalaktól!

A lelki egyensúlyod, az önbizalmad és a kellemes összhatás érdekében is megéri merészebbnek lenned.

Jó, ha tudod, hogy a hangsúlyosabb idomaid sötétebb színárnyalatokkal kevésbé lesznek feltűnőek, ezért arra a testrészedre, amit ki szeretnél emelni, világosabb ruhával hívhatod fel a figyelmet. Például, ha telt csípőd van, és pici melled, akkor egy sötét színű szoknyához vagy nadrághoz mindenképpen egy világos színű blúzt válassz. Ráadásul az eltérő színű ruhadarabokkal könnyen létrehozható az optikai korrekció.

Bátran mutasd meg a derekadat

Rejtegetés helyett érdemesebb inkább a derekadat hangsúlyozni, mert ezzel nemcsak karcsúsítod az alakodat, hanem egyúttal adsz magadnak egy finom, légies sziluettet is.

A túl bő és a túl szűk ruha sem előnyös. Olyan méretet válassz, ami pont jó neked

Jó, ha tudod, hogy a 40+ méretű nőknek is van dereka, és ezernyi lehetőségük arra, hogy csinosak, fiatalosak és szexik legyenek. Például úgy, hogy a megfelelő méretű ruhát viselik. Mert az sem jó, ha túl nagy, akkor ugyanis lötyögni fog rajtad, ha túl kicsi, akkor pedig kényelmetlen, nem beszélve arról, milyen kellemetlen, ha itt-ott kibukkan az, amit épp el szerettél volna rejteni. 

Ezért mindig csak azt a ruhadarabot vásárold meg, ami épp akkora, amekkora neked kell.

Ha alkatod a homokórára hasonlít, emeld ki a derekad egy vékony, vagy egy közepesen vastag övvel. Szépen kihangsúlyozza még a derekadat egy derékszűkítővel ellátott egészruha is, amely a homokóraforma kialakítására törekszik. Játssz a lehetőségekkel! A mell alatt szabott empire, vagy az átlapolt fazonokkal, melyek kiemelik a kerekded formákat, miközben mégis légiesnek tűnsz.

Optikai karcsúsítás

A szabásvonalon kívül számos lehetőség van még arra, amivel molettként még tovább csinosíthatod magad. Ilyen például a V kivágás, ami optikailag nyújtja és karcsúsítja a felsőtested. Ugyanígy a dekoltázsodra terelik a figyelmet a hosszú láncok és a sálak is.

Pierce Brosnan soha nem titkolta, mennyire rajong telt idomú feleségéért

A szélesebb csípőt pedig úgy ellensúlyozhatod, ha a szoknyához nagyobb mintás, feliratos, zsabós vagy fodros blúzt viselsz. 

Ha egészruhát választasz, semmiképpen ne óriás minták legyenek rajta. Legyen inkább egyszínű, vagy apró mintás, de az is sokat nyújt az alakodon, ha a ruha vagy a nadrág két oldalán van egy-egy felfutó csík. 

A magas sarkú vagy platformos cipő, ami szépen megnyújtja az alakot, nem csak az alacsony nőknek lehet jó választás.

Az oversize-ról le kell mondanod

Habár az oversize trend nem a molettek barátja, egy leggings és egy tunika nagyon csinosan mutat a telt domborulatokon is. Arra azonban figyelj, hogy ha leggings van rajtad, akkor a felső takarja a csípődet és a fenekedet. 

Jó választás lehet a testalkatot formáló vastag harisnya is.

A tunika hiába bő szabású, a hosszított fazonból eredően nyújtja a felsőtestet. Viselésekor egyetlen szabályt kell betartanod: soha ne combközépig érjen, ennél mindig legyen rövidebb vagy hosszabb.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.