Törd meg a jeget – Így keltheted fel könnyen az online hallgatóságod figyelmét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sikeres megbeszélés minden munkatalálkozó, szülői értekezlet és lakógyűlés résztvevőinek leghőbb álma, azonban nehézkesen érik el a legtöbben. A szakértő szerint a jégtörés technikája lehet a megoldás.

Az ismerkedés nehéz, a kapcsolatteremtés pedig még nehezebb. Mindegy, hogy egy új partnert keresve randizgatsz, vagy egy friss munkahelyen szeretnéd minél hamarabb megtalálni a közös hangot a kollégáiddal, a legtöbb ember kissé szorong, ha ismeretlenekkel szeretne egy hullámhosszra kerülni. Persze rengeteg remek pszichológiai trükk létezik arra, hogy miként könnyíthetjük meg a saját dolgunkat az első randik alkalmával, vagy hogy minél jobban elősegítsük az új kollégák befogadó felénk fordulását. Azonban nem csak ez a két csoportos szociális szféra létezik, amelyben elkelhet a szakértői segítség. Az üzleti találkozók, lakógyűlések és szülői értekezletek alkalmával is kialakulhat kínos feszengés, ami nem segíti a konstruktív jelenlét kialakulását – erre kínál megoldást Szirtesi-Nagy Réka tréner, megoldásfókuszú coach, mediátor, a DFT szervezetfejlesztési igazgatója.

A jégtörés módszere jobban aktivizálja a hallgatóságot

Szirtesi-Nagy Réka, tréner, megoldásfókuszú coach, mediátor, a DFT szervezetfejlesztési igazgatója

A Covid óta az online meetingek még jobban elszaporodtak, akár a magánszférában, mint amilyen egy szülői értekezlet, akár a munka világában, például a rendszeres megbeszélések alkalmával. Sokan tapasztalják viszont, mind résztvevőként, mind előadóként, hogy sokkal nehezebb bevonni az otthonról videóchatelő embereket, mint a személyes találkozókon. Azonban Szirtesi-Nagy Réka szerint nem kell felhagyni az online térben megrendezett hivatalos és félhivatalos összejövetelekkel, csupán változatosabbá, izgalmasabbá kell tenni a kommunikációt.

A „jégtörés” technika kifejezetten hatásos figyelemfelkeltő, feszültségoldó, a hallgatóságot aktivizáló gyakorlat. A meeting elején egy akár 2-3 perces jégtörés is majdhogynem csodákra képes, és még az értékes időt sem rabolja el. Egy egyszerű játékos feladatra rögtön mindenki felkapja a fejét, ráadásul segíthet kimozdítani mindenkit a megszokott mókuskerékből, miután akár napok óta hozzájuk sem szólt senki. Több megközelítés is létezik, mindenki ízlése szerint szemezhet belőlük, akár a DFT honlapjára feltöltött ingyenesen elérhető e-bookból is. 

A jégtörés technikája segítheti a sikeres megbeszélések létrejöttét. A képen a DFT jégtörésgyakorlata látható

1. Különleges tárgy

Megkérhetjük a hallgatóságot, hogy mutassanak meg valamilyen különleges tárgyat a környezetükből. Ezzel lehetőségük nyílik arra, hogy azt a személyesebb oldalukat is megmutassák, amit a kamera és a meeting rövid ideje nem tesz egyébként lehetővé. (Ráadásul ki ne lenne kíváncsi arra, hogy mások mivel rukkolnak elő és miért?)

2. Különleges történet, kérdés vagy szám

A különleges kérdésfeltevés, történetmondás vagy akár egy szám bemondása a találkozó elején megragadhatja a figyelmet. Sokan úgy kezdenek bele a meetingbe, hogy arra invitálják a hallgatóságot, tippeljék meg, hogyan fog kapcsolódni az összejövetel témájához a bemondott szám. Így a figyelmük legalább addig fennmarad, amíg a rejtély meg nem oldódik.

3. Párokba rendezés

Ha párokba rendezzük a hallgatókat, és arra kérjük őket, hogy vitassák meg egymás között az adott problémát, témát, akkor rögtön kénytelenek aktivizálódni. Ugyan nem fogja őket hallani az egész csoport, mégis azt érezhetik, számít a véleményük, és a témához is közelebb kerülhetnek.

Nem csak a találkozó elején, a végén is előkaphatjuk a jégcsákányt

Szirtesi-Nagy Réka szerint a jégtörésnek a meetingek végén is fontos szerepe van. Segít keretet adni a beszélgetésnek, és nagyszerű lehetőséget teremt az elhangzottak összegzésére, és a leszűrt tanulságok alapján érdemes elvégzendő célokat kitűzni, amelyeket a következő gyűlésig kellene megcsinálni. Így a szó nem száll el, hanem foganatja is lesz. 

Idézőjel ikon

„Ilyenkor (a meeting végén) meg lehet kérdezni a résztvevőket, miért volt számukra hasznos az az egy óra, mi az az egy dolog, amit elmondanának a vezérigazgatónak, ha találkoznának vele a folyosón. Ezt pedig mindenkinek egyszerre kell beírnia a chatablakba, így ismét mindenki aktivizálódik” – mondta Szirtesi-Nagy Réka.

Legyünk kreatívak, és zökkentsük ki egymást a munka végtelen mókuskerekéből, legalább a meetingek elején, szép eredményeket hozhat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.