A tavasz egyik elmaradhatatlan kísérője az a jellegzetes, semmi mással nem összetéveszthető földes illat, ami sokak számára az esős napokat és a kertészkedéssel eltöltött délutánokat idézi.
Bár általános nézet, hogy a tavaszillat egyszerűen a nedves földből származik, egy kutatás szerint ezért a geozmin nevű szerves vegyület a felelős, amelyre annyira rá van hangolva az orrunk, hogy tisztábban érzékeljük, mint a cápák a vért, mindennek pedig egy ősidők óta tartó szimbiózishoz van köze.
Pontosan hogyan keletkezik a tavaszillat?
A Svéd Agrártudományi Egyetem, a svédországi Lund Egyetem és a brit John Innes Központ kutatói a Nature Microbiology című tudományos folyóiratban publikáltak egy tanulmányt, amely érdekes összefüggéseket tárt fel a tavaszillat keletkezésével kapcsolatban. Vizsgálódásaik szerint az átható illat a talajban élő Streptomyces baktériumfajta és az ugróvillások néven ismert ízeltlábúak különös szimbiózisának köszönhetően maradhatott fenn.
„A terepen végzett kísérletek során az ugróvillások vonzónak találták a Streptomyces telepek által kibocsátott szagokat” – írták tanulmányukban a kutatók.
A Streptomyces olyan szerves vegyületeket állít elő, amelyeket a vegyi fegyverektől kezdve az antibiotikumokig számos területen használnak fel, miközben geozmint és más illékony anyagokat is termel. Mark Buttner, a tanulmány egyik szerzője szerint az utóbbi tény arra engedett következtetni, hogy a geozmin kibocsátása valamiféle előnyt hordozhat a baktériumok számára. „Gyanítottuk, hogy ilyen módon próbálnak jelezni egy állatnak vagy rovarnak, amely segíthet a Streptomyces-spórák elterjesztésében.”
A feltevés bizonyítására a szakemberek összesen három különböző kísérletet folytattak le, melyek mind ugyanarra az eredményre jutottak: az ugróvillások egyértelmű vonzalmat mutattak a geozmin, illetve egy másik Streptomyces által termelt vegyület, a 2-metilizoborneol iránt. Mint kiderült, ezek illata jelzésként szolgál az ízeltlábúak számára, amelyek táplálékforrásként használják a baktériumokat, amiből mindkét fél profitál, hiszen az ugróvillások a táplálékellátásért cserébe széthordják a spóráikat.
Ez ahhoz hasonló, mint amikor a madarak megeszik a növények gyümölcseit. Az állatok így élelemhez jutnak, de közben a magokat is szétszórják, ami a növények javára válik.
A felfedezés jelentőségét tovább növeli, hogy a kutatók korábban úgy gondolták, hogy a Streptomyces a szél és a víz útján terjed. Ehhez képest a tavaszillat valójában egy 450 millió évre visszanyúló szimbiózis eredménye.
