A rózsa valójában nem romantikus, csak praktikus: mutatjuk, miért pont ezt szeretjük ajándékozni

Olvasási idő kb. 2 perc

Semmilyen más virág nem fejezi ki úgy a romantikus érzelmeket, mint a vörös rózsa. De honnan ered a hagyomány, és miért éppen ez lett a kedvenc Valentin-napi ajándékunk? Van egy meglepő hírünk számodra!

A Valentin-nap közeledtének egyik hamisítatlan jele, hogy a boltokban – beleértve a szupermarketeket és a benzinkutakat is – lépten-nyomon vörös rózsákba botlunk. A klasszikus virág olyan szorosan összefonódott az ünneppel, hogy ha valaki a jeles napon nem ajándékozza meg vele szerelmét, az akár párkapcsolati feszültségek forrása is lehet.

Miért pont rózsát ajándékozunk Valentin-napon?

A Reader's Digest szerint a vörös rózsa kultuszához több történet is kapcsolódik, amelyek mind a görög mitológiában gyökereznek. „Egyes történetek azt sugallják, hogy az első vörös rózsa akkor született, amikor Aphroditét, a szerelem és a szépség istennőjét megkarcolta egy fehér rózsa, amely ettől vörössé változott” – emlékeztetett Sara Cleto folklórkutató. Egy másik legenda szerint az első vörös rózsa azon a helyen nőtt ki a földből, ahol Aphrodité szeretője, Adonisz meghalt, az istennő pedig könnyeket hullatott érte.

A rózsa az egyik legnépszerűbb Valentin-napi ajándék
Fotó: MaximFesenko / Getty Images Hungary

Ha egy kicsit konkrétabb történelmi emlékeket keresünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a virágok szerelmi szimbólumként történő használata a 18. században kezdett szélesebb körben elterjedni. Amikor egy fiúnak akkoriban megtetszett egy lány, nem volt túl sok lehetősége arra, hogy kifejezze érzelmeit, hiszen a szülők gondosan őrizték a leánygyermekek erényeit, akik még a házból is csak kísérettel léphettek ki. A virágok viszont szavak nélkül is beszéltek.

Azt, hogy a vörös rózsa végül a romantika egyezményes szimbólumává vált, részben egy hajdani brit nagykövet feleségének köszönhetjük. „A virágnyelvi kommunikáció a szakirodalom szerint akkor kapott lendületet, amikor egy angol hölgy, bizonyos Lady Mary Wortley Montagu a 18. század elején Keleten járt, és nő létére bebocsátást nyert egy hárembe. Ő volt az első, aki széles körben beszámolt róla, vendéglátóinál miként szokás virágok útján kommunikálni. 1763-ban megjelent írásával (Levelek a Keletről) valósággal felvirágoztatta a virágajándékozást” – írja a Nyest.

A folklórkutató szerint ennek eredményeként a 19. századi Angliában a rózsák már egyre inkább a gyengéd érzelmek kifejezéséhez kötődtek. Elterjedésüknek azonban van egy másik, kevésbé prózai oka is. Egyszerűen az, hogy a rózsák gyönyörű, mesés illatú virágok, amelyeket történetesen könnyű szállítani. „A virágokat általában nagy távolságokra szállítják, a rózsák pedig nemcsak szépek, hanem strapabírók is, aminek komoly szerepe lehet abban, hogy a hagyomány fennmaradt” – vélekedett Cleto.

Nem olcsó, de legalább tartós és szép
Fotó: ArtistGNDphotography / Getty Images Hungary

De miért pont vörös rózsát ajándékozunk szerelmünknek, és miért nem, mondjuk, sárgát vagy fehéret? A folklórkutató szerint ez valószínűleg abból fakad, hogy a vörös festék egykor rendkívül drága volt, és nehezen lehetett beszerezni, így a szín az előkelőség szimbólumává vált. „Mindezek a tényezők különösen kívánatossá és fényűzővé tették a vörös színt.”

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.