Maszkban párásodik a szemüveged? A fürdőszobában lehet a megoldás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az elmúlt két év ködben telt legtöbbünk számára, de a szemüvegesek értik csak igazán, mire gondolok most. Összegyűjtöttük azokat a praktikákat, amelyek segíthetnek a párás szemüvegek gondján!

Nyáron még egész jó a helyzet, de a téli hidegben mindennapos probléma a szemüvegesek számára a párásodás azokon a helyeken, ahol maszkot kell viselniük – és most szinte minden hely ilyen. A probléma akkor igazán nagy, ha hozzám hasonlóan szemüveg nélkül nagyon nem látsz jól, szemüvegben ugyanakkor köd ereszkedik lencséidre. Nézzük, mit tehetünk a pára ellen mi, szemüvegesek!

Az illeszkedés fontos

Érdemes a maszknál kezdeni. Ha túl nagy, az nem is biztonságos járványügyi szempontból, hiszen mindenfelé kiáramlik belőle a levegő, és épp ettől lesz párás a szemüveg is. Válassz arcodra szorosan illeszkedő maszkot, vagy próbáld ki, hogy segít-e, ha a füled előtt megcsavarod a gumit! Általában véve 

a drótos maszkok sokkal jobban működnek ebből a szempontból szemüvegeseknél,

mint a drótot nem tartalmazók, mivel ha szorosan orrodra simítod a maszk tetejét, kisebb esélye marad kiszökni leheleted párájának. Vásárolhatsz olyan segédeszközt is, amely utólag a maszkra helyezve szorosabb illeszkedést garantál, de bőrbarát ragasztóval is megpróbálhatod rögzíteni a maszkot, ez lehet sebtapasz vagy kineziotape is.

Igazíts szemüveget

Akinek túl drasztikus megoldás a ragasztás, kísérletezhet azzal is, hogyan helyezkedik el egymáshoz képest orrán a maszk és a szemüveg. Ha nem zavar az, hogy magasra tolod fel orrodon a maszkot, kipróbálhatod azt is, hogy szemüvegeddel nyomod le az anyagot, így az fogja megakadályozni a párásodást. Ez persze nem minden fazonú szemüveggel kivitelezhető, és nem is biztos, hogy szívesen nyomod olyan közel a szemedhez a maszk szélét – főképp, ha nem első alkalommal viseled azt, így akár szennyezett is lehet.

A megoldás a lencse kezelése is lehet
Fotó: mahiruysal / Getty Images Hungary

A lencse kezelése is megoldás lehet

A megoldás a lencse kezelése is lehet. Léteznek párásodást gátoló anyaggal kezelt törlőkendők, melyekkel a lencsét áttörölve tehetsz a párásodás ellen, de vásárolhatsz spray-t is, amely ugyanezt a célt szolgálja. Ha anélkül próbálnál ki valamiféle bevonatot, hogy potenciálisan feleslegesen költesz rá, próbáld ki azt a módszert, amelyhez egészen biztosan megvan minden a háztartásodban: a szappanos lemosást. 

Folyékony szappan használatával tisztítsd meg a szemüveget, majd ha van rá lehetőség, hagyd a levegőn megszáradni.

Ha sietned kell, gyengéden itasd fel róla a nedvességet – kutatások szerint a szappanos bevonóréteg, mely ilyenkor kialakul, segít a párásodást megelőzni.

A szemüveg megtisztítása egyébként is ajánlott, ha párásodik, mivel a szennyezettség rátehet egy lapáttal a kellemetlen jelenségre.

Vannak kerülendő trükkök

Amit viszont semmiképp ne csinálj:

  • ne kezeld ecettel a lencsét, mert hatása nem lesz, viszont sérülhet az üveg,
  • fogkrémet se használj e célra, mert felkarcolhatja az üveget a benne levő mikroszemcse-tartalom,
  • hagyd ki a kézfertőtlenítőt is, mert alkoholtartalma révén szintén sérülhet szemüveged,
  • és nyállal se akard megtisztítani, nem is higiénikus és nem is hatásos.

Figyelhetsz ugyanakkor arra, hogyan viseled a szemüveget: ha folyton lecsúszik az orrodon, az nemcsak a párásodás miatt lehet gond, hanem zavarhat abban is, hogy jól láss.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.