4 csodás, a kertbe is ültethető díszfa, amit könnyű félreismerni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A díszkertek szinte elengedhetetlen elemei a díszfák. Akár egy kis árnyékot szeretnél teremteni, akár lombjaiban, virágaiban gyönyörködnél, vagy csak az állandóságot akarod viszontlátni kertben töltött munkádnak, a fák jelentik a megoldást. A díszfák alkalmasak a kert fókuszpontjainak létrehozására is.

A megfelelő fa megtalálása komoly kihívást jelenthet még a gyakorlott szakemberek számára is. A választékban rengeteg faj és fajta található, és ez az előny ugyanakkora hátrány is lehet, hiszen a bőség zavarában könnyű elveszni. A témáról, illetve a leggyakrabban félreismert díszfákról Megyeri Szabolcs kertészmérnökkel beszélgettünk.

Miért olyan nehéz fát választani a kertbe?

Megyeri Szabolcs kertészmérnök
Fotó: Gábor Szabó

Szabolcs szerint a díszfa kiválasztása kicsit olyan, mint amikor egy kisgyerek elszabadul az édességboltban, hiszen vannak kis és nagy termetű, csüngő  és oszlopos habitusú és virágos fajták is, de a lehetőségeket még hosszan lehetni sorolni. „Az ember ilyenkor próbál abba kapaszkodni, hogy mit ismer, milyen fajt látott már, vagy melyik nevét hallotta valahol, majd gyakran ennek alapján dönt. Egyes díszfákat azonban sokan félreismernek, és vagy nevük, vagy megjelenésük alapján tartanak a telepítésüktől”, hívta fel a figyelmet a kertészmérnök.

Mitől lesz félreismerhető egy fa?

Bizonyos fajokat talán gyerekkorod óta ismersz és kedvelsz, így van egy kialakult kép a fejedben róluk. Erre nagyon jó példa a fehér eperfa (Morus alba). „Igaz, mára már nagyon megritkult az állománya Magyarországon, de pár évtizede még szívesen csemegéztünk mézédes terméséből a nyári időszak folyamán. Erről manapság is úgy tartják, hogy igen nagy termetű fa, amelynek alsó ágait alig lehet elérni, és ez megnehezíti a terméséhez való hozzáférést. Így sokan már a mérete miatt is elvetik a telepítését”, fejtette ki Szabolcs.

A másik dolog, ami miatt megbélyegezik ezt a fát, az maga a termés. Ez színében és megjelenésben is a szederhez hasonló, csak annál valamivel kisebb. „Mindig lehetett tudni, ki evett belőle, ugyanis a gyümölcsnedv erősen összefogta a kezünket, a szánkat és akár a talpunkat is.”

A csüngő habitusú díszfák kisebb kertekben is könnyen elhelyezhetők
Fotó: Dainis Zvingulis / Getty Images Hungary

A fának tehát nemcsak a mérete, hanem a termése is elgondolkodtat sok kertbarátot, hogy érdemes-e telepíteni, vagy sem. Pont ez teszi félreismert fajjá is, nemesítése ugyanis igencsak előrehaladott állapotban van, így már léteznek csüngő habitusú fajtái, amelyek formás koronával rendelkeznek, illetve kompakt méretüknek köszönhetően nem növik ki a kertet.

Idézőjel ikon

Ezek a fák igen könnyen gondozhatók, és mesebeli hangulatot árasztanak.

Ha fehér eperfa, akkor miért fekete a termése?

A hobbikertészek sok esetben abba a hibába esnek, hogy örömmel megvásárolják a növényt, hiszen a neve alapján arra számítanak, fehér termése lesz. Aztán amikor megérnek a termések, szembesülnek azzal, hogy bizony nem egészen úgy festenek, ahogy ők elképzelték.

„Aki egy kicsit is tud latinul, annak rögtön feltűnik, hogy a faj latin neve Morus alba, ahol az alba fehéret jelent. A kifejezés azonban nem a gyümölcs, hanem a fa színére utal. A Morus alba növényeknek valójában fekete, fehér és pirosas-rózsaszín termése is lehet, ám a csüngő változatból például nem létezik fehér és piros termésű példány. Erről a vásárlás előtt érdemes tájékozódni”, szolgált magyarázattal a szakember.

Van még hasonló fa, ami szintén félreismerhető?

„A szivarfával gyakran találkozunk. Úgy veszem észre, hogy számos városban és közterületen hagyományos szivarfát ültettek, amely sok kertbarát szívét is megdobogtatja, telepítésén ugyanakkor már kevesebben gondolkoznak el”, említette meg Szabolcs. Ennek oka, hogy a középnagy termetű, kompakt habitusú faj kifejezetten terebélyes koronát nevel. Ezért aztán nem is kiskertekhez való, és főleg nem légvezetékek közelébe vagy azok alá, hiszen könnyen felnyújtózik abba a magasságba, ami számos veszélyt rejthet magában. Van, amikor ezt csak koronájának megcsonkításával lehet elkerülni.

A gömb alakú szivarfa kis termetével igen terebélyes, de magasságát megőrzi
Fotó: Wikipedia

A gömbkoronájú szivarfa nemesítésével azonban ez a méretből adódó problémakör is elhárult. A Catalpa bignonioides „Nana” fajta még kompaktabb habitusú, mint az alapfaj, ráadásul koronába oltott, ami azt jelenti, hogy a magassága nem változik, állandó marad. Emiatt bátran ültethető kisebb kertekbe, valamint természetesen légvezetékek alá és a ház elé, de nagyszerű választás útsorfának is.

Idetartozik az akác is, ugye?

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) egy betelepített növény, amely bár nagyon jó mézelő, mégsem szokták díszkertbe ültetni, mert hatalmasra nő, nem is túl mutatós, illetve sem kisgyerekek, sem pedig háziállatok mellé nem ajánlatos telepíteni, mert tele van szúrós tüskékkel. Éppen ezért a selyemakáccal is egy kalap alá veszik, pedig annak szépségét jól mutatja, hogy virágzása alatt sokan keresik meg Szabolcsot a növényről készült fényképekkel, hogy megtudakolják, milyen fajtáról van szó.

selyemakác virágok és levelek a fán
A selyemakác nyáron díszítő, rózsaszín, pompomszerű virágai igazán figyelemfelkeltők
Fotó: Magdevski / Getty Images Hungary

„A selyemakác (Albizia julibrissin) ideális dísznövény a közepes és nagy méretű kertekbe is. Soha nem nő meg akkorára, mint a fehér akác, mérete kifejlett korában 4-5 méter. Bár tüskéi vannak, ezek korántsem olyan nagyok. A levelei és maga az egész lombozata igen elegáns és nemes, mintha valóban selyemből lenne. Legnagyobb különlegességei a nyári hónapokban nyíló, nagy méretű, pompomszerű virágok, amelyek igen egyedi megjelenésűek. A fa koronája terebélyes, és kiváló árnyékot ad. Érdemes tehát megpróbálkozni a nevelésével, de fiatal korában mindenképpen takarjuk, mert ilyenkor fagyérzékeny. Az alapfajnál kissé erősebb virágszínű a Tropical Dream fajta, de a legtöbben a csokiszínű levelekkel rendelkező Summer Chocolate fajtáért rajonganak”, mutatta be a növényt a kertészmérnök.

És mi a helyzet a császárfával?

Szabolcs szerint a császárfa az utóbbi évek egyik leginkább megosztó díszfája. Mielőtt trend lett volna belőle, ritkán lehetett vele találkozni, hiszen bár szép leveleket hozott és óriási, lila virágokkal díszített, hatalmas termete miatt csak kevés kertben fért el. Emellett útsorfának sem volt alkalmas, mert rövid időn belül túl magasra nőtt.

A császárfa az utóbbi évek egyik legdivatosabb díszfája
Fotó: fotolinchen / Getty Images Hungary

„Aztán következett egy áttörés, melynek köszönhetően a mikroszaporítással előállított egyedek magassága már kezelhetővé vált, és dús, terebélyes koronájuk lett, ezzel mélyárnyékot adva. Az újabb fák dekoratívak, továbbá kifejezetten gyorsan nőnek, így ha árnyékolás a cél, érdemes megfontolni a telepítésüket”, veti fel Szabolcs.

A növény nem szaporodik sarjakkal, ezáltal terjedése egyáltalán nem agresszív. Mivel a hibridek nem hoznak magot, nem kell tartani attól sem, hogy a kis császárfamagoncok kiszorítják a többi növényt a kertből. Ha ezt a fát választod, akkor hallgass a szakemberre, és vedd figyelembe, hogy a fiatal, 1-2 éves növények kissé fagyérzékenyek, nagy leveleinek megfelelően pedig vízigényesek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.