Teszt: mennyibe kerül egy használható mosógép?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 43 mosógépet tesztelt le fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve laboratóriumi körülmények között.

A szakemberek leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy a készülékek mennyire hatékonyan mosnak, centrifugálnak, illetve kiöblítik-e a mosószert a ruhából. Az eredmény azt mutatja, hogy nemcsak félmillióért, hanem kis kompromisszummal akár 120-130 ezerért is beszerezhető egy jól teljesítő, 7-9 kg kapacitású mosógép.

Nem kell százezreket költened

A teszten 14 ismert márka, így a Bosch, Candy, Hotpoint, Indesit, LG, Miele és a Whirlpool készülékei szerepeltek. Ezek közül a 8-9 kg kapacitású Miele gépek érték el a legjobb eredményt, de szintén az élmezőnyben végeztek az LG és a Siemens egyes modelljei is.

A szóban forgó készülékek azzal szereztek sok pontot, hogy jól mosnak és centrifugálnak, miközben viszonylag energia- és víztakarékosan működnek, illetve viszonylag csendesek és könnyen használhatók. Ami az árakat illeti, vannak köztük félmilliós, de 120 ezer forintos készülék is, amely hasonlóképpen vizsgázott.

A 130 ezer forintos árkategóriában az LG F4J5TN4W lett a legjobb ár-érték arányú készülék 68 százalékos eredményével
Fotó: lg.com

A 80 ezer és 100 ezer forint közötti készülékek ezzel szemben a lista végére kerültek. Mint kiderült, nem mossák ki megfelelően a koszos ruhát, illetve nem is öblítik ki belőle az összes mosószert, továbbá a centrifugálásban sem túl erősek.

Idézőjel ikon

Cserébe viszonylag kicsi az áramfogyasztásuk, de kérdés, hogy megéri-e, ha a gyerek sáros, ételfoltos ruháját többször kell kimosnunk

– írta közleményében az egyesület.

Résen kell lenned, ha energiatakarékosat szeretnél

Mivel egy mosógépet jó esetben több évig használunk, a környezettudatosság terjedésével már egyre több vásárló számára fontos szempont, hogy a gép minél kevesebb áramot és vizet fogyasszon. Az egyesület szerint ennek ellenére a teszten szereplő készülékek között többnél a víz- és energiatakarékosság éppen az alapfunkció, vagyis a mosás, öblítés, centrifugálás rovására megy. Némi utánajárással azonban a 120 ezer és 300 ezer közötti árkategóriában is lehet olyat találni, amelyik nem energiafaló, mégis tiszta, jól kiöblített és kicsavart ruhát produkál.

A részletes eredményekért kattints ide, ha pedig szükséged van egy kis segítségre, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni még a döntésnél, olvasd el alábbi cikkünket is:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.