Mire való az a lyuk a nyalóka pálcáján?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gondolkodtál már rajta, hogy miért van egy lyuk az összes Chupa Chups nyalóka pálcikájának a végén?

A nyílás mibenléte már régóta tartja lázban az internet népét, ami csak egy dolgot jelenthet: a funkcióját illetőn vadabbnál vadabb elméletek láttak napvilágot. A legtöbb felvetés persze igencsak távol áll az igazságtól, így az élet nagy kérdéseit firtató sorozatunkban most tiszta vizet öntünk a pohárba. 

Jó valamire?

Jó hát, csak nem arra, amire az internet népe gondolt. Az egyik népszerű teória szerint a lyuk elsődleges funkciója, hogy a pálcika lenyelése esetén megóvja a gyereket a fulladástól. Csakhogy az eleve üreges kialakítású, vagyis ilyen szempontból nem lenne szükség rá. Felmerült az is, hogy a gyártó az anyagköltségen akar vele spórolni, ami megint csak puszta találgatás. A harmadik és egyben legszerethetőbb elmélet pedig azt sugallja, hogy azért van ott, hogy a cukorka elfogyasztása után a pálcikát sípként lehessen használni.

Az ominózus lyuk
Fotó: Unknown Facts

A valódi ok ehhez képest talán kevésbé izgalmas: a gyártás során eleinte még folyékony állapotban lévő cukorka befolyik a résbe, majd úgy szilárdul meg, hogy kitölti a rendelkezésre álló helyet. A lyuk célja tehát az, hogy a helyén tartsa a nyalóka lényegi részét, és az ne essen le a pálcáról.

Salvador Dalínak is volt köze hozzá

Mármint nem a lyukhoz, hanem a nyalókához. A Chupa Chups nyalóka ötlete az 1950-es években a katalán Enric Bernat fejéből pattant ki, aki eleinte GOL-nak nevezte a termékét (arra utalva, hogy a cukorgömb a labda, a száj pedig a kapu). Az elnevezés azonban nem igazán jött be, ezért egy reklámügynökséghez fordult. Tőlük származik a Chupa Chups név, ami a spanyol chupar (jelentése: nyalni, szopogatni) szóból ered. Salvador Dalí 1969-ben kapcsolódott be a történetbe, Bernat ugyanis megkérte, hogy tervezze meg neki a márka logóját. A többi már történelem!

A nyalókagyártásban azóta se állt le az innováció, de manapság már más szelek fújnak. Ha nem hiszed, nézd csak ezt a terméket, melynek fő sajátossága, hogy egy WC-csészébe kell mártogatni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.