Mennyire egészséges a jeges tea?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy jó hideg jeges tea nagyon kellemes tud lenni a nyári melegben, de azért ne nagyon várd, hogy majd kicsattansz tőle az egészségtől.

A jeges tea népszerűségét jól mutatja, hogy a termékcsoport az USA teaforgalmának 75-80 százalékát teszi ki, ami 2018-ban 6,8 milliárd litert takart. A Consumer Reports fogyasztóvédelmi szervezet azonban arra figyelmeztet, hogy a palackos termékeknél nem lehet ugyanazokkal a jótékony hatásokkal számolni – például a szívbetegségek és a diabétesz kockázatának csökkenése –, mint amiket a hagyományos tea fogyasztásától remélünk.

Zsákbamacska az egész

Joe Vinson, a Scranton Egyetem kémiaprofesszora szerint a teafogyasztás egészségügyi előnyei elsősorban a magas antioxidáns-tartalomból fakadnak, a bolti jeges teáknál viszont soha nem tudhatod, hogy mi van a palackban.

Ha táplálkozástani szempontból nézzük, sok termék az üdítővel egyenértékű, vagyis tele van cukorral, mesterséges színezékekkel és aromákkal. Ez persze még nem jelenti azt, hogy minden jeges tea elvetendő választás lenne. Egyes termékek jobbak, mint mások, a vásárlásnál ezért mindig érdemes áttanulmányoznod a címkén az összetevők listáját.

Óvakodj a cukortól

A palackos jeges tea egyik legnagyobb hátulütője, hogy jellemzően hozzáadott cukor felhasználásával készül. „Azt gondolhatod, hogy ha üdítő helyett jeges teát veszel, az egészségesebb opciót választod, miközben sok esetben így is éppen annyi cukorhoz jutsz” – mutatott rá Amy Keating dietetikus.

A jelenlegi táplálkozási irányelvek azt ajánlják, hogy legfeljebb a napi kalóriabeviteled 10 százalékát tegye ki a hozzáadott cukor, ami kevesebb mint 50 grammnak felel meg, ha a hagyományos 2000 kalóriás étrendet követed. Az Amerikai Szív Társaság ennél is visszafogottabb cukorfogyasztást javasol: a férfiaknál maximum 36 grammot, a nőknél pedig 25 grammot naponta. A bökkenő csak az, hogy ezt akár már egy félliteres termékkel is túl lehet lépni. Ne legyenek hiú ábrándjaid a nádcukorral vagy mézzel hirdetett jeges teákról sem – Keating szerint ezek lényegében ugyanúgy hozzáadott cukornak tekinthetők.

Jelentős cukorlöketet hordoz
Fotó: Burke/Triolo Productions / Getty Images Hungary

A diétás jeges teák ugyan alacsony cukor- és kalóriatartalmúak, de cserébe cukorhelyettesítőket, aszpartámot vagy szukralózt tartalmazhatnak, melyeket egyes kutatások a szívbetegségek és a cukorbetegség megnövekedett kockázatával hoznak összefüggésbe. Egyes termékekből elérhetők csökkentett cukortartalmú verziók is, ám ez a gyakorlatban még így is viszonylag sok cukrot takarhat.

A legjobb dobásod az édesítés nélküli jeges tea lehet. Aromák lehetnek benne, de legalább kalóriamentes, vagyis nem tartalmaz semmiféle édesítőszert. Ha nem találod elég édesnek, bármikor hozzákeverhetsz egy teáskanálnyi cukrot vagy agávészirupot. Így jobban fog ízleni, és még mindig kisebb lesz a cukortartalma, mint az előre édesített változatoké.

Ne nagyon számíts antioxidánsokra

Ha azért innál jeges teát, hogy feltöltsd az antioxidáns-készleteidet, ki kell ábrándítanunk. „A palackos jeges teákban nagyon kevés antioxidáns van a frissen főzött teához képest” – jegyezte meg Vinson, akinek laboratóriuma számos tea elemzésével jutott erre a felismerésre.

A vizsgálatok kimutatták, hogy miközben az 5 percig forró vízben áztatott fekete tea több mint 600 mg-ot tartalmaz a polifenol nevű antioxidánsból, addig ugyanakkora mennyiségű jeges teában csupán 68 mg található. A szakember szerint a tetemes különbség abból adódhat, hogy a bolti termékben lényegesen magasabb a víz teához viszonyított aránya. A gyártásnál felhasznált ízesítőszerek és cukrok pedig – amelyek semlegesítik a tea természetesen kesernyés ízét – felhígíthatják az antioxidánsokat.

A zöld tea se jobb

Legalábbis ami a palackosat illeti. Bár egyes kutatási eredmények azt mutatják, hogy a zöld teában lévő epigallokatekin-gallát (ECGG) elnevezésű antioxidáns csökkentheti bizonyos daganatos megbetegedések és szívbetegségek kialakulásának kockázatát, a bolti termékek általában nem kevés hozzáadott cukrot tartalmaznak.

Csináld magad

A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a cukrokat és egyéb nem túl egészséges összetevőket rejtő palackos termékek helyettesítésére, ha magadnak készítesz jeges teát. Forralj vizet, öntsd rá a kedvenc teádra (lehet fekete és zöld is), várj 5 percet, távolítsd el a teafüvet vagy a filtert, majd hűtsd le. Használhatsz hozzá hideg vizet is, de ebben az esetben hozzávetőleg 2 órát kell az áztatásra szánnod. Egy 2016-as tanulmány polifenol-tartalom tekintetében csak minimális különbséget talált a két elkészítési mód között.

„Jobban szeretem a forró vizet még akkor is, ha jeges teát csinálok, mert így erősebbnek érzem a teát. Lehűteni a hűtőben szoktam ahelyett, hogy jégkockákat adnék hozzá, ami csak felhígítaná az ízeket” – fedte fel módszerét Chad Luethje, a Red Mountain Resort vezető szakácsa. Ha egy kancsónyi jeges teát szeretnél, hallgass rá, és körülbelül 8-10 teafilterrel számolj 2 liternyi vízhez.

Jobban jársz, ha házilag készíted
Fotó: kajakiki / Getty Images Hungary

A szakembernek arra is van egy trükkje, hogy cukor hozzáadása nélkül ellensúlyozd a tea olykor kesernyés ízét. A frissen főzött zöld teánál a citromszeletek és a friss menta, míg a fekete teánál a narancsszeletek jelenthetik a megoldást.

Érdemes megjegyezni, hogy a tea az idő múlásával fokozatosan veszít antioxidáns-tartalmából, ami Vinson szerint napi 10 százaléknak felel meg. Ebből adódik, hogy csak annyit jeges teát tanácsos készítened, amennyit 1-2 napon belül el is fogyasztasz.

Nem tudod, mi a baj a sok cukorral? Alábbi cikkünkből megtudhatod: 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.