Teszt: milyen szagelszívót érdemes venni?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 19 márka összesen 45 pára- és szagelszívó berendezését tesztelte le laboratóriumi körülmények között fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve.

A szakemberek elsősorban azt vizsgálták, hogy a készülékek milyen mértékben tudják kiszűrni a párát, a zsírt és a szagokat a levegőből. Az eredmény alapján az olcsóbb termékek többségétől nem szabad csodákat várni, de még a több százezer forintos árkategóriában is vastagon benne van a mellényúlás lehetősége.

Megszívhatod a szagokkal

Habár az ember leginkább azért vesz szagelszívót, hogy rendeltetési céljának megfelelően elszívja vele a szagokat, a tesztelt készülékek többsége nem igazán remekel ilyen téren. Legalábbis a vizsgálat alapján, melyhez egy 170 Celsius-fokra hevített serpenyőbe fél órán át aromás folyadékot csöpögtettek, majd mérésekkel ellenőrizték, hogy egy óra után mennyi szag maradt a teszthelyiségben.

Az 5 legjobb készülék ugyan 75 százalékos hatékonyságot ért el, de a nagy részük, összesen 13 darab csupán a szag negyedét tudta kiszűrni a levegőből. Ezek főleg olcsóbb szagelszívók voltak, ám akadt köztük egy közel 300 ezer forintos példány is.

A szagelszívás nem az erősségük
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

Ráérősen szívják a párát

Egy ablak nélküli vagy nehezen szellőztethető konyhában különösen fontos, hogy ne maradjon sokáig párás a levegő, hiszen így elkerülhető a penész megjelenése. A fogyasztóvédők ezért azt is vizsgálták, hogy a készülékek hogy boldogulnak a páraelszívással. Ennek úgy jártak a végére, hogy egy főzőlap mind a négy főzési zónáján addig forraltak vizet, amíg a teszthelyiség páratartalma elérte a 90 százalékot, majd megnézték, hogy a termékek mennyi idő alatt csökkentik le ezt az értéket 60 százalékra. Az elszívók közül mindössze kilencnek sikerült 2 percen belül megugrani a lécet, másik tizenötnek viszont több mint 3 percre volt szüksége hozzá.

Megszabadítanak a zsírtól

A teszt harmadik nagy kérdése az volt, hogy a készülékek alkalmasak-e arra, hogy elnyeljék a főzés közben a levegőbe kerülő zsírt. A vizsgálat során ezért 250 fokra hevítettek egy serpenyőt, melybe 30 percen keresztül olajat és vizet csöpögtettek, majd további 10 percen át üzemeltették az elszívókat.

A kipróbált termékek a zsírelnyelésben tűntek a legjobbnak, közülük négy 80 százalékban tisztította meg a levegőt. Persze, azért itt is előfordultak kevésbé acélos eredmények, kilenc szagelszívó 50 százalék alatt teljesített. Érdekesség, hogy a legjobb és legrosszabb termékek között egyaránt előfordultak félmilliós és százezer forint körüli készülékek is.

Megjárhatod az olcsóbbakkal 

A teszten a legismertebb márkák – többek között az AEG, a Bosch, a Candy, a Miele, a Siemens és a Whirlpool – termékei mérkőztek meg egymással, melyek közül az összes szempont alapján csak egy Miele modell ért el 75 százalékos eredményt, ami azt jelenti, hogy a zsír-, szag- és a páraelszívásra is közepesnél magasabb pontszámot kapott. Ennek azonban megvan az ára – szó szerint: majdnem félmillió forint. Az élmezőnyben további négy termék, köztük egy Bosch modell került be 60-70 százalékos összpontszámmal. Itt már előfordult 200 ezer forintos árcímke is.

Idézőjel ikon

A külső légelvezetéses készülékek általában jobban teljesítettek a belső, keringetéses rendszerrel működőkhöz képest.

A másik végletet a legolcsóbb, vagyis a 15-50 ezer forintos készülékek képviselték, melyek 40 százalék alatti összteljesítménnyel kerültek a lista végére. Az egyesület ennek ellenére arra figyelmeztet, hogy a magasabb ár sem feltétlenül jelent garanciát semmire, mivel 300 ezer forintért is lehet olyan terméket találni, amelyik csak 40 százalék körüli eredményt ért el, ráadásul egy-egy márkán belül is jelentős eltérés lehet az egyes modellek minősége között.

100 ezer forint alatt a Franke FDF 7457 XS lett az egyik legjobb ár-érték arányú termék
Fotó: franke.com

Ha a legkedvezőbb ár-érték arányt keresed, a 130-200 ezer forintos árkategóriában érdemes körbenézned, ahol már legalább 55 százalékos összteljesítményt nyújtó páraelszívókat is találhatsz. A részletes eredményekért kattints ide, ha pedig szeretnéd felszámolni az otthonodban lévő rejtett bűzforrásokat, olvasd el alábbi cikkünket is:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.