Multis zsemlék tesztje: a legolcsóbb a legehetőbb

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden bátorságunkat összeszedve hatféle multis zsemlét ettünk végig, hogy megtaláljuk köztük a legjobbat.

A közkedvelt tortillacsipszek és salsa szószok után bolti zsemléket kóstolni elég kockázatos vállalkozásnak tűnt, de abban bíztunk, hogy egyben tanulságos is lesz, ezért meg(t)ettük, amit meg kellett (t)ennünk. Persze, azt eleve sejteni lehetett, hogy tesztelőink nem fognak ódákat zengeni róluk, de a végére csak kiderült, hogy ebben a műfajban sem lehetetlen vállalható terméket alkotni. 

Milyennek kell lennie a zsemlének?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a Diatra Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a tesztünkben vizsgált vizes zsemle tulajdonságait a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza. Ennek értelmében a termék csak búzafinomlisztből készíthető – alapvetően víz, élesztő, cukor és só hozzáadásával, de megengedhető bizonyos adalékanyagok felhasználása is.

A zsemle formájának kereknek, domborúnak kell lennie. A felülete lehet sima és cserepes is, a színe az aranysárgától a vörösesbarnáig változhat. A belénél elvárás, hogy jól át legyen sülve, ne váljon el a héjtól, legyen egyenletes, laza, rugalmas szerkezetű.

A belsejének laza, rugalmas szerkezetűnek kell lennie
Fotó: Ruzsovics Dorina

A szakember hozzátette: mivel a zsemlék jellemzően nem előrecsomagolt formában kerülnek hozzánk, címkét sem találhatunk rajtuk, így az összetétellel kapcsolatban a kereskedőnek kell információval szolgálnia.

Az előírások egyébként azt is megszabják, hogy a csomagolás nélküli vizes zsemlénél a

Idézőjel ikon

30 db termék mérésével megállapított átlagtömeg az előállítás napján 52-56 g között legyen.

Ekkora mennyiség felvásárlására sajnos nem volt lehetőségünk, de mivel nem hagyott nyugodni minket a zsemlék tényleges tömegének kérdése, szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztünk: mindegyikből hármat-hármat mérlegelésnek vetettünk alá, majd a kapott értékekből átlagot vontuk.

Vajon mennyire szabványosak? Hamarosan kiderül!
Fotó: Ruzsovics Dorina

Hogyan teszteltünk?

Tesztünk természetesen nem csak arra kereste a választ, hogy a multis zsömlék mennyire satnyák, kíváncsiak voltunk az ízükre is. Ennek a szokott módon jártunk a végére. A teszt előtt frissen (Budapesten) beszerzett zsemléket szerkesztőségünk tagjaival kóstoltattuk végig, akik szigorúan szubjektív, érzékszervi benyomások alapján értékeltek őket egy 1-től 5 pontig terjedő skálán. A pontszámokat ezután összesítettük és átlagoltuk, így született meg az alábbi rangsor.

3. helyezett: Penny zsemle – 3,28 pont (19 forint/db)

Átlagtömeg: 50 gramm.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Penny zsemléjének héja aranybarna színéhez méltóan egészen ropogósnak bizonyult, ugyanakkor felmerült, hogy a bele viszonylag tömör és nem elég foszlós, ezért fogyasztása erős rágóizmokat igényel.

  • Az aranybarna szín jó kezdetnek tűnik, de lehetne egy kicsit puhább, kevésbé ropogós héjú. 
  • Egész jó, ropogós, de a bele nem elég jó foszlós. 
  • Nagyon rágós.
  • Átlagos.
  • Ez egy kellemes küllemű zsemle, májkrémért kiált.
  • Rendben van, ropog kívül-belül, viszonylag tömör. 
  • Átüt az élesztő.

3. helyezett: Tesco zsemle – 3,28 pont (19 forint/db)

Átlagtömeg: 65 gramm.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Teso átlag feletti súllyal mérlegelő zsemléjének „szottyadt, ráncos héja” nem tűnt valami kecsegtetőnek, ráadásul volt, aki a szagát is nyugtalanítónak találta. A belseje szintén vékony pengeélen táncolt: bár puhának érződött, felmerült, hogy gyurmás az állaga, illetve nincs rendesen megsülve.

  • Elsőre szottyadtnak tűnik, ráncos a héja, de pihe-puha és friss, az íze is finom. 
  • A belseje jó, a külseje puha. Tök jó.
  • Meglepően büdös, viszont az íze és az állaga jobb, mint a szaga.
  • Kiss fonnyadt, rágósabb. 
  • Ez zsemlegyurma. Mármint olyan az állaga, az ízét azért nem tudom, hogy gyurmás-e, mert az én gyermekkoromban büdösek voltak a gyurmák, ezért nem akartam megkóstolni. 
  • Puha, kívül nem ropog. Van egy kis mellékíze. 
  • Pocsék, ragad, sületlen.

2. helyezett: ALDI zsemle – 3,42 pont (19 forint/db)

Átlagtömeg: 52 gramm.

Fotó: Ruzsovics Dorina

A külseje közepesen ropogós, a belseje is frissnek hat, az íze viszont kissé felejthető – állapították meg tesztelőink az ALDI zsemléjéről, ami így vegyes értékelésekkel zárkózott fel próbánk második helyére.

  • Repedezett és egy kicsit száraz a héja, de a belseje egészen frissnek tűnik.
  • Jó, ennyit tudok elmondani erről a dologról. 
  • Finom a külseje, nagyjából ropogós, és egészen ehető. 
  • Szép látványú, közepesen ropogós.
  • Ezen olyan, mintha lisztet látnék. Semleges, azért kiált, hogy valami fűszeres kerüljön rá.
  • Jó, puha, kívül ropogós. 
  • Semmilyen. 

1. helyezett: Auchan zsemle – 3,71 pont (16 forint/db)

Átlagtömeg: 54,6 gramm.

Fotó: Ruzsovics Dorina

Az Auchan versenyzője bebizonyította, hogy 16 forintból is lehet ehető zsemlét csinálni. Azt azért nem állítanánk, hogy versenyre kelhetne egy kézműves pékség termékével, de a multis vonulaton belül  vállalható tételnek számít. Tesztelőink legalábbis tetszetősnek tartották, hogy miközben a külseje ropogósra sült, addig belül könnyén téphető és puha maradt, sőt még ízre se rossz.

  • Ez a legsötétebb zsemle, puha, könnyen téphető és finom, de nem a legjobb.
  • Sűrű anyag, kicsit morzsálódik. 
  • Jól meg van sütve. Kicsit rágós, de legalább van benne anyag, van mit rágni. 
  • Nekem ez tetszett a legjobban, pirult, középarányosan lyukacsos, ropogós.
  • Kicsit túl sötét, és olyan, mintha kezdene másnapos lenni, azaz szárad.
  • Fincsi, ropogós a külseje. 
  • Száraz kissé.

Futottak még

Ezek a termékek nem jutottak fel képzeletbeli dobogónkra, ezért csak röviden értékeljük őket.

5. helyezett: Lidl zsemle – 3,14 pont (19 forint/db)

Átlagtömeg: 55,6 gramm.

A Lidl résztvevője puhábbnak és világosabbnak hatott, mint versenytársai, ami persze nem feltétlenül baj, de mintha az íze sem lett volna az igazi, így csak hárman adtak rá magasabb pontszámot.

6. helyezett: SPAR zsemle – 2,71 pont (29 forint/db)

Átlagtömeg: 50,33 gramm.

A SPAR zsemléjéről az az általános vélekedés alakult ki, hogy borzasztóan száraz, könnyen morzsálódik és íze sincs valami sok. „Semmilyen, nem friss, nem finom” – mutatott rá valaki.

Apropó, multis pékáruk! Ha eddig nem tetted volna, itt a lehetőség, hogy elolvasd sajtospogácsa-tesztünk eredményét is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.