Világbajnok tojásrántotta reggelire? Ezt próbáld ki!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy rántottát bizonyára csukott szemmel is meg tudsz csinálni, de ettől talán még lehetne csiszolni a technikádon.

A rántotta tipikusan az az étel, amit recept nélkül is össze lehet dobni, de bármennyire is egyszerűnek tűnik az elkészítése, azért így is előfordul, hogy szörnyen szárazra, vagy épp gumiszerűre sikeredik. A Huffington Post most az America's Test Kitchen szakértőire támaszkodva mutatott be négy alapvető tippet, ami egy kicsit közelebb vihet a tökéletességhez. Legalábbis, ami a rántottádat illeti.

1. Turbózd fel tojássárgájával

Ha néhány extra tojássárgáját adsz a tojások mellé, azzal megelőzheted, hogy túlsüljön a rántotta, ráadásul az íze is finomabb lesz. Szóval, hiába igényel némi plusz munkát, megéri rászánni az időt. 

2. Adj hozzá tejterméket

Leginkább tejet (esetleg tejfölt). Ennek a létjogosultságáról ugyanakkor nem mindenki van szilárdan meggyőződve. Egyesek úgy gondolják, hogy krémesebb és gazdagabb lesz tőle a rántotta, mások szerint viszont csak ront rajta. A módszer ellenzői közé tartozik Dan Joines londoni sztárszakács is, aki azt mondja, a tej elveszi a tojás zamatát, gumiszerűvé silányítja az étel állagát és még sápadt színt is kölcsönöz neki. Hogy neked melyik iskola jön be, azt leginkább tapasztalati úton érdemes kikísérletezni.

Mindenki másképp csinálja
Fotó: Shutterstock

3. Ne használj habverőt

Jó lesz a villa is. A tojások pedig ne "verd túl", mert ez kifejezetten rosszul hat a rántotta állagára. Amint azt látod, hogy a tojások egységes sárga színt öltenek, kész is vagy, a massza mehet a serpenyőbe.

4. Ügyelj a hőfokra

Főleg a kezdő szakácsokra jellemző, hogy a rántotta elkészítéséhez a legnagyobb fokozaton látnak hozzá. Ez azért kerülendő, mert a magas hőfok kivonja a nedvességet a tojásból, amiből így aztán egy víztócsa közepén ülő rágós és kemény förmedvény születik. A profik azt javasolják, hogy közepes, magas fokozaton indíts, de amikor a rántotta kezd megszilárdulni, vedd vissza alacsonyabbra.

A rántottát már végtelenül unod, a tojást viszont továbbra is kívánod? Akkor ezt a cikket keresed!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.